Született:
1952. december 29-én, karácsony után és a szilveszteri mulatságok előtt, de azt mondja, náluk soha nem olvasztják be születésnapját a karácsonyi ajándéközönbe, családja őt mindig külön ünnepli. Édesanyja műszaki fordító volt a pécsi Zsolnay gyárban, majd idegenvezető lett, édesapja (aki ma már nem él) először egy kereskedelmi cégnél dolgozott, majd ő is megismerkedett az idegenvezetés szépségeivel. Emi tehát – nyugodtan mondhatjuk – otthonról, „családilag” fertőződött az idegenforgalommal.
Iskolák:
Tanárképző főiskolára járt, német–orosz szakra, majd megszerezte az idegenforgalmi szakmai felsőfokú képesítést. A németnyelv-tudást is otthonról hozta, hiszen anyai nagymamája sváb, a nagypapa pedig morva osztrák volt. Meglepő módon egyre gyakrabban használja ma már ismét az oroszt is, hiszen cégüknek egyre több orosz–ukrán beutazójuk van, nemrégiben „felfuttatták” ezt az üzletágat.
Munkahelyek:
A Mecsek Touristnál kezdte a szakmát, ahol beutaztató programok egész sorát szervezte. Ott jött az ötlet, e szervezések hasznát egy speciális profilú egyesületnek kellene kapnia, nem pedig az államnak. Már működött Pécsett akkoriban a Nicolaus Lenau alapítvány, rájuk esett a választás. Ki volt Herr Lenau? Nos, az 1800-as évek elejéről egy csatádi (Bánát) költő, aki a dunai sváboknak olyan, mint a magyaroknak Petőfi. Baranyában mindig is nagyszámú németség élt, 1986-ban alapították azt a német kulturális civil egyesületet, amely végül a Lenau Reisen névadója lett. Akkoriban Emiék hárman indították az irodát, ma 24-en dolgoznak nála.
Család:
Vétekné férje is eredetileg tanárember (matematika–fizika–műszaki), ám utána idegenforgalmi szakközgazdászként is diplomázott, és dolgozott a szakmában, majd Pécsett a Kereskedelmi és Iparkamaránál helyezkedett el, onnan ment nyugdíjba. Lányuk (21) gazdasági főiskolára jár Bécsben, fiuk (25) szállodai tanulmányokat folytat Zürichben. A család Havi-hegyen lévő házában három kutya él a házaspárral, szinte gyerekhelyettesként, két pumi legálisan és hivatalosan, egy dalmata pedig jó helyen és jó időben csavargott éppen arra, és ugrotta át a kerítést.
2HT Biztos sokan felvetették már, de önnel találkozva nem kerülhető ki a kérdés: miért ad el valaki egy céget, ha épp tízmilliós nyereséget könyvelhet el?
– Múlt év végén olvastam a jeligés hirdetést, hogy egy nagyvállalat idegenforgalmi céget vásárolna, akkor jött az ötlet: miért ne lehetne ez épp a Lenau Reisen? Tizenhárom éve vezetem a céget, és tudtam, hamarosan meg kell újulni, nincs más megoldás. Hiszen láttam, ahogy külföldön a nagyok házasodnak egymással, azonkívül az is fontos tény, a szeptemberi események is közrejátszottak a döntésemben. Tudtam, itt lépni kell.
2HT Még mindig nem egészen értem az érveit.
– Nézze, szeptember 11. után mindenkiben ebben a szakmában kialakult egyfajta bizonytalanságérzés. Én olyan típus vagyok, aki nem tud bizonytalanban élni, annál már a biztos rossz is jobb. És az is tény, egyáltalán nem volt olyan rózsás a helyzetünk, főként a kilátásaink, mint régebben. Hiszen a politika változásával, a nyitással egyre több utast vesztettünk. Ami a gulyáskommunizmus idején még izgalmas úti célnak számított, a megnyílt határokkal elveszett. És azt se feledje, a mi irodánk épp a déli háború közvetlen közelében feküdt, akkor – 1991-ben is – azonnali koncepcióváltásra kényszerültünk. Hiszen ki akart egy olyan országban pihenni, ahol lőnek a szomszédban? Aztán megnyitottuk a pesti irodát is, ahol egész más a kínálatunk, mint Pécsett. Itt főként speciális ifjúsági repülőjegyeket értékesítünk, hiszen a diákság a fővárosban koncentrálódik, tehát ott arra van igény.
2HT Nem akarok kukacoskodni, de mindebből még mindig nem következik a magyar postás adásvétel.
– Ha a legutolsó adumat is elárulom, akkor már biztos megért. Nézze, én nem látom biztatónak a jövőt: a szakmában sokan túlságosan is bevásároltak, már beindult a kőkemény akciózás, és azok a kiscégek, amelyek tavaly szeptemberben amúgy is megremegtek (ki nem? – a szerk.), ott félő, hogy év végéig gondok lesznek. Bár ne legyen igazam. De nekem 24 emberért kell felelnem, és a női lelkem miatt én mindegyik mögött egy sorsot, egy embert látok, akiért felelősséggel tartozom. Annak is örülök különben, hogy úgy érzem, mostantól nyugodt jövőt biztosítottam az alkalmazottaimnak, nem lesznek megélhetési gondjaik, és senkit nem kell elküldeni sem.
2HT Hogy telnek most a napjai? Hol tart a postával a közös munka?
– A napokban nyújtották be a cégbírósághoz a kérelmet a névről: Postakocsi–Posta-tours–Lenau Reisen lesz. És most tartunk ott, hogy a cég bizonyos területeit át kell strukturálni, hiszen ahhoz, hogy az ország minden postahivatalában elérhető lesz – még rengeteg a tennivaló.
2HT Ez ön szerint körülbelül mikorra várható?
– Szerintem rövid időn belül mindez megvalósul.
2HT Most Pesten találkoztunk, nem fordult meg a fejében, hogy férjével és a kutyákkal együtt felköltöznek a fővárosba, hogy valamivel egyszerűbb legyen az életük?
– Soha nem költöznék ide. Nekem Pest túlságosan zsúfolt, személytelen és rideg. Inkább bármikor felszállok a vonatra, és két és fél óra alatt itt vagyok: nem kell parkolás miatt idegeskednem, nem zavar a csúcsforgalom. Nem, én már csak pécsi maradok.
2HT Mikor volt utoljára szabadságon?
– Azért, mert folyton rohanok és csöng a mobilom, ne képzelje, hogy én néha nem állok meg egy kicsit. Tavaly novemberben a barátainkkal egy hétig elzászi hajóúton jártunk. Együtt béreltünk hajót, magunk kormányoztuk és kikötöttünk akkor és ott, amikor és ahol jólesett.
2HT Másra is jut ideje?
– Aktívan részt veszek egy jótékonysági civil szervezet – a Lyons Club – munkájában, idén például szemvizsgáló készüléket adtunk át a pécsi kórház koraszülöttosztályának. A „Fogd a kezem!” alapítványt is támogatom, ahol a 16 év feletti értelmi fogyatékos fiataloknak teremtünk lehetőséget az emberi élethez.
