Vízzel vesszük be a dubaji világkiállítást

A dubaji világkiállítás magyar pavilonjának építése a járványhelyzet ellenére is az ütemtervek szerint, szigorú biztonsági intézkedések betartása mellett zajlik, emellett a szervezők is azon dolgoznak, hogyan tudják majd a világkiállítást a legbiztonságosabban lebonyolítani - mondta Takács Szabolcs miniszteri biztos hétfőn az esemény kapcsán tartott online sajtótájékoztatón.

A miniszteri biztos hozzátette: előnyben részesítik a szabadtéri rendezvényeket, a szükséges távolságtartási szabályok betartása érdekében pedig alternatív sorban állási megoldásokat is alkalmaznak majd. Tóth Andrea, az Expo 2020 Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az expót a szervezők a pandémiás helyzet miatt elhalasztották, így 2021. október 1. és 2022. március 31. között rendezik meg. Ez Magyarország számára többletköltséget nem jelent, a magyar megjelenésért felelős Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. az eredeti forrásokat átütemezte.

A makoveczi szellemiségben épülő magyar pavilon februárban lett szerkezetkész, várhatóan decemberben befejeződik az építkezés, ezután indulhat a használatbavételi engedélyeztetés és az átadás-átvétel folyamata. Takács Szabolcs megjegyezte, hogy a dubaji világkiállítás szervezői több olyan virtuális rendezvénnyel készülnek már a kapunyitás előtt, amelyek felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány miatti korlátozottabb lehetőségekre, ugyanakkor a halasztásból fakadó plusz egy év további lehetőségeket teremt a kiállító országok számára az alaposabb felkészülésre minden területen, így a gazdaságdiplomácia területén is. Elkészült az a portfólió, amely segítséget nyújt mind az államigazgatási, mind pedig az üzleti szereplőknek a megjelenési projektjeik részletesebb kidolgozásához - tette hozzá.

Tóth Andrea kiemelte, hogy a pavilon az Aquaroots of Hungary nevet kapta, azért, mert szeretnék megmutatni azt a csodálatos vízi kincsvilágot, amelyet a magyar föld magában rejt. A pavilonban helyet kapó, a legmodernebb digitális eszközök tárházát felvonultató kiállítás bemutatja majd a hazai természetes vízkészlet kialakulásának történetét, kiemelten foglalkozva az ország gyógy- és termálvizeivel, a balneológiával, a gyógy- és termálturizmus lehetőségeivel - mindezt víz használata nélkül, a fenntarthatóság jegyében. A magyar pavilonban 15 állomás mutatja Magyarország kincseit és azok történetét. Érdekesség, hogy az egyik installáció valódi hévízi iszap felhasználásával készül. A létesítmény egyedülálló kupolatermében pedig 360 fokos audiovizuális bemutató várja majd az érdeklődőket - ismertette. A világkiállítás hat hónapja alatt közel kétmillió látogatót vonzanának a pavilonba, amelynek hétfőn elindult a hivatalos weboldala, a www.hungaryexpo2020.hu is, ahol folyamatosan frissülő információk, hírek fogadják az érdeklődőket - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.