Varun Sharma, Alice Cooper, a White Lies és a közös nevező

Egy öreg rocker, egy minimalista alternatív zenekar és az Inside Luxury Travel műsorvezetője egyaránt Budapestet, illetve Magyarországot népszerűsíti a képernyőkön világszerte.

Varun Sharma háromszor járt hazánkban az idén. Első ízben sorozatának forgatását készítette elő, másodszor áprilisban a forgatáson járt nálunk, a napokban pedig az elkészült 49 perces filmet mutatta be szűk szakmai közönség előtt.

A Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapestben tartott vetítés előtt Sharma elmondta, hogy igazán kellemes meglepetések érték Magyarországon. Egyébként 4-5 éve tervezték már a magyarországi forgatást, amelyhez legalább két, luxuslétesítményre volt szükségük. A Gresham palota mellett a kutas-kozmapusztai Hertelendy kastélyszállóban találták meg azt, amit kerestek.

Sharma a fővárosi luxushotelről így nyilatkozott: „Építészetileg a kedvenc szállodám, és a leginkább kedves városi hoteljeim közé tartozik”.

A Somogy megye birtokon kellemes meglepetések érték a műsorvezetőt: különösen a sportlehetőségek kínálata nyűgözte le.

Mint elmondta, annyi érdekes látnivalóval találkozott nálunk, hogy abból egy négyórás műsor is kitelt volna. Decemberben azonban egy 49 perces filmet fognak vetíteni a Travel Channelen, mégpedig 40 alkalommal, benne a két szálloda alapos bemutatásával, a pécsi kesztyűgyárral, a villányi Sauska-pincészettel és egy jó húsz perces budapesti városnézéssel. Sharma a filmben lovagol, megmártózik a kutasi termáltóban és a Széchenyi fürdőben, Kutason megkóstolja Stefan Gebhardt kreációit, együtt főz csirkepaprikást galuskával a Gresham séfjével, Simone Cereával.

A film forgatásában közreműködött a Malév, a Budapesti Turisztikai Desztinációs Marketing Nonprofit kft. és a Magyar Turizmus Zrt.

A nemzeti marketingszervezet vezérigazgatója, Horváth Gergely a rendezvényen elmondta, hogy 60 millió dollár értékű nyilvánosságot kap hazánk a film révén, amelyet világszerte 500 millió háztartásban láthatnak majd.

Érdekesség, hogy Középkelet-Európában csak Csehországban és nálunk forgatott eddig a stáb.

Sharma azt tervezi egyébként, hogy hamarosan visszatér Magyarországra, és a magyar gasztronómiáról és a borokról készít műsort.

Alice Cooper szintén Budapestet népszerűsíti az amerikai Fox televíziós csatornán. Elmondja, hogy a felesége szerint Budapest romantikusabb város, mint Párizs és nincs romantikusabb dolog a világon, mint egy éjszakai hajós városnézés a Dunán. Élvezettel beszél a gulyáslevesről is.

Az összeállításban megjelenő budapesti képeket a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete biztosította a műsor számára. A Fox News 90 millió háztartásban érhető el.

A White Lies zenekar is hozzájárul hazánk népszerűsítéséhez. A trió az idei Sziget fesztivál főzenekara volt, augusztus 14-én utolsóként lépett a nagyszínpadra. A csapat nagyon sikeresnek értékelte a koncertet, ennek köszönhető, hogy a The Power & The Glory című dal klipjében a Szigeten készült felvételek láthatóak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.