Workshop Cantabriában

Öt hazai utazási iroda részvételével szervezett május 31-én miniworkshopot, a cantabriai látogatás alkalmával, a programra a magyarokat meghívó Spanyol Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviselete. Helyi, Cantabriában tevékenykedő touroperátorokat hívtak, hogy a magyar fél jobban megismerhesse az észak-spanyol régió élményekben gazdag ajánlatait.

A helyi árualap kapcsán a hazai turisztikai szakemberek elmondták, nagyon érdeklődők, nyitottak és sokoldalúak a spanyol utazásszervezők. Örültek annak, hogy egy-egy észak-spanyol utazási cég többféle szolgáltatást is vállal: konkrét programokat szervez, csomagokat ajánl ki, megbízás esetén a busztól kezdve az idegenvezetőn át, a szállásfoglalásig mindent akár egyszemélyben intéz. Az is elhangzott, hogy bár egyik cantabriai cég sem dolgozott még magyarországi partnerrel, nyitottak bármilyen kooperáció irányába.

Mivel a cantabriai régiót alapvetően belföldi turisták keresik fel – nyáron főként a déli részekről érkeznek északra, a hűvösebb, kellemesebb idő, és a sok-sok látnivaló, élmény okán -, ezért nagyon várják magyar partnereikkel a lehetséges üzleti megállapodást.

Az árualap, amit kínálnak, mesés: sok-sok zöld terület, 650 barlang (!), amiből nagyon sok bejárható –  ahol akár eredeti, paleolit-kori barlangrajzokat tekinthet meg a vendég -, de Cantabria fővárosa, Santander sem szűkölködik látnivalókban, sem aktív pihenési lehetőségekben (szörf, golf, vadvízi kajak). Az ajánlatok közt szerepelnek tematikus utak, incentive programok, kisebb csoportok számára akár speciális kérések. Leisure csoportokat, egyéni utazókat is szívesen várnak a térségbe – a csodálatos környezet, fantasztikus természeti adottságok, valamint a kényelmes szálláslehetőségek okán.

Santander és vele együtt a cantabriai térség már csak azért is felkelti mostantól a magyarok érdeklődését, mert a Ryanair tavasszal indított Budapest-Santander közötti közvetlen járatával e térség könnyen elérhetővé vált, és az sem utolsó szempont, hogy a spanyol belföldi idegenforgalmon kívül máshonnét nem sokan érkeznek e térségbe: ez a terület, a magyarok számára még felfedezésre vár.

Forrás: Vendég


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.