Zenés nyári országjárás

Az idén már a Dél-Dunántúlon is szerveznek könnyűzenei, ifjúsági fesztivált, így most országunk minden nagy tájegységére jut egy. Az éleződő versenyre a szervezők együttműködéssel és kombinált fesztiválbérletek bevezetésével reagálnak. A Sziget továbbra is a magyar nemzetgazdaságnak az egyik legjobban jövedelmező nagyrendezvény, a közelmúltban mégis támadások kereszttüzébe került a fővárosi fesztivál.

Miközben évről évre újabb könynyűzenei fesztiválok születnek, célközönségüknek, a sokszor önálló keresettel még nem rendelkező fiataloknak anyagi okokból szelektálniuk kell a kínálatból. Ezt felismerve a szervezők az idén összefogtak, és kombinált jegyeket vezettek be, amelyek legalább két rendezvényre érvényesek. Persze összefogni nem is volt túl nehéz, hiszen több fesztiválnak ugyanazok a szervezői. Az idén hat, nemzetközi fellépőket is felvonultató többnapos nyári könnyűzenei fesztivált rendeznek Magyarországon, illetve egyet Románia magyarok lakta területén, ezek azonban mindössze két nagy fesztiválszervező cég, illetve társulás kezében összpontosulnak. A Sziget Szervezőiroda Kft. portfóliójába tartozik a Sziget, a soproni VOLT, a zamárdi Balaton Sound és a marosvásárhelyi Félsziget.

A másik pólust két szorosan együttműködő vállalat alkotja, a Delta Fest Kft., amely a tokaji Hegyalját és a zánkai Balatone-t szervezi, és a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) organizáló Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. Létezik még két kisebb önálló kezdeményezés, az EFOTT, amelyet a hallgatói önkormányzatok által létrehozott HÖOK Kht. szervez, valamint az új orfűi fesztivált útjára indító Fishing on Orfű Kft. A Balatone–Hegyalja–SZIN elővételes bérlettel 20 százalékot takaríthatnak meg a résztvevők, ha pedig ezek közül csak két fesztiválra váltanak jegyet, a teljes ár 15 százalékát spórolhatják meg. A Balaton Sound–VOLT kombináció hatszázalékos kedvezményt nyújt.

Napjaink legfelkapottabb magyar alternatív együttesei szinte mindegyik fesztiválon állandó vendégek, de a nagy tömegeket elsősorban a külföldi csillagok vonzzák. A „húzónevek” elsősorban a Lajtán túlról érkeznek, még az olyan fesztiválokra is, mint a szegedi vagy a tokaji, ahol pedig a földrajzi fekvés indokolhatná kelet-európai előadók szerepeltetését is. A legtöbb külföldi fiatalt vonzó Sziget Fesztiválnál évről évre megfigyelhető, hogy a szervezők éppen melyik külföldi piac zenei igényeihez igazítják aktuális kínálatukat. Míg korábban voltak kifejezetten „németes” és „franciás” évek, az idén a briteké a főszerep.

Fesztről fesztre

Üde és vadonatúj színfolt a magyar fesztiválpalettán a Fishing on Orfű (Orfű, 2008. június 19–21.), amely a nagy nyári fesztiválszezon nyitóeseményeként debütált. A Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András lelkes lokálpatriótaként lakhelyén hozta össze az alterfesztet, amely felvonultatta a magyar underground zenekarok színe-javát, és fellépési lehetőséget biztosított a felfedezésre váró tehetségeknek. 4500 látogatóra számítottak az idén.

A VOLT Fesztivál (Sopron, 2008. július 2–5.) idén a szokottnál is több külföldi fellépővel örvendeztette meg a közönséget: Manu Chao, Cypress Hill, The Offspring, Exploited, Dreadzone, Nouvelle Vague, Clawfinger, Roni Size Reprazent, Tosca, Senor Coconut, Goran Bregovic Wedding and Funeral Band, Shantel & Bucovina Club Orkestar, Tiga. A Reneszánsz év 2008 keretében önálló színházi fesztivál is kapcsolódott az idei VOLT-hoz. Tavaly 67 000 látogató volt, a szervezők erre az évre minimum ugyanennyit vártak.

Egy kis ízelítő a főként a rockra specializálódott Hegyalja Fesztivál (Tokaj–Rakamaz, 2008. július 9–13.) nemzetközi line-upjából: Juliette & The Licks, The 69 Eyes, Phil Hartnoll (Orbital), Future Prophecies, N.O.H.A., Caliban. A Hegyalja évek óta a legzöldebb könnyűzenei fesztivál, a környezetvédelem ügyét a szívükön viselik a szervezők, és akcióikba igyekeznek bevonni a közönséget is.

Az elektronikus zene képviselőinek seregszemléjét, a Balaton Soundot (Zamárdi, 2008. július 10–13.) mindössze második alkalommal rendezik meg az idén, mégis csaknem olyan nemzetközi sztárparádé vár a résztvevőkre, mint a Szigeten annak legjobb éveiben. Ez egyébként a jegyárakban is meglátszik, hiszen a kétéves fesztivál már most elérte a Sziget árszínvonalát. A nagyágyúk között idén ott van a Massive Attack, a The B-52s, Fatboy Slim, Goldfrapp, Sergent Garcia, José Padilla, Los de Abajo, Koop, Re:Jazz, Deladap! Satoshie Tomiie, Armin van Buuren, David Guetta. Tavaly 32 ezren voltak. Miután jelentősen növelték a szervezők a költségvetést, remélik, idén a látogatók száma is jelentősen nő.

Még ma is főként a hallgatók adják a közönséget a több mint 30 éves múltra visszatekintő EFOTTon (Dunaújváros, 2008. július 16–20.), az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, amely máig hű az eredeti célkitűzéshez, hogy megismerteti a diáksággal az országot, ezért minden évben más helyszínen rendezik meg. Idén Dunaújvárosra esett a szervezők választása. Úgy tűnik, az EFOTT néhány sikertelen próbálkozás után úgy döntött, mégsem száll be a kisebb vidéki fesztiválok „ki tud több B kategóriás külföldi előadót felvonultatni” licitjébe, és megmaradt a magyar kínálatnál, amelyből azonban bőven merít a punktól kezdve az alternatív popig. Az EFOTT-ra tavaly 58 ezren voltak kíváncsiak, 8 ezerrel többen, mint amit a szervezők vártak, akik úgy vélik, idén sem lesznek kevesebben, mint 2007-ben.

A marosvásárhelyi Félsziget (Marosvásárhely, július 23–26.) kakukktojásnak tűnhet a hazai fesztiválok sorában, ugyanakkor bele is illik a képbe, ha azt vesszük, hogy magyarlakta vidéken rendezik meg, és a Sziget Szervezőiroda Kft. érdekeltségi körébe tartozik. Itt is évről évre több a külföldi zenész, főként olyanok, akik korábban már végighaknizták a magyar fesztiválokat. 2008-ban tiszteletét teszi többek között a Morcheeba, a Beatsteaks, a Client, az ATB, Adam Freeland, Avantasia és MC Konrad, és el kell ismerni, hogy egyre erősebb a hazai, azaz romániai kínálat is. A fesztiválon tavaly 63 ezren voltak.

Ahogy a Balaton Sound a magyar tenger déli partján, a szintén tavaly indult Balatone Fesztivál (Zánka, 2008. július 24–27.) az északi parton vonzza az elektronikus zene rajongóit. Az idei külföldi húzónevek: Beatsteaks, a Wu Tang Clan frontembere, RZA, a Zion Train, Dj. Vadim, Killa Kela és a The Real MCKenzies. A rendezvény jellegzetessége, hogy az extrém sportokat is kipróbálhatják a résztvevők, sőt, a helyszínen nemzetközi versenyt is tartanak víziakrobatikában.

A szezon legreprezentatívabb rendezvénye, a Sziget Fesztivál (Budapest, augusztus 11–18.) idén a mínusz egyedik napot a magyar dalnak szenteli, és hétórás megakoncert keretében igyekszik felvonultatni és ezzel rehabilitálni a hazai beatkorszak ikonjait. A nulladik napon a szintén valaha jobb időket látott Iron Maiden tart bulit, 13–18. között pedig, ahogy már megszokhattuk, 60 helyszínen napi 200 programban tobzódhatunk. Az idei nemzetközi line-up rögtönzött szubjektív közvélemény-kutatásunk szerint gyengécskére sikeredett. Tíz állandó fesztiváljáró közül nyolc mondta azt, hogy lapos az idei program, kettő viszont nagyon is elégedett volt. De beszéljenek a nevek, és döntsön mindenki ízlése szerint: R.E.M., Sex Pistols, Jamiroquai, Pendulum Live, The Killers, Babyshambles, Róisín Murphy, Kaiser Chiefs, The Kooks, Serj Tankian, Die Ärzte, Apocalyptica, Alanis Morissette, Transglobal Underground & Natacha Atlas, Goran Bregovic Wedding and Funeral Band, Rhoda Scott, Justice. Tavaly 371 ezer látogató volt a Szigeten, a szervezők remélik, hogy a két kiegészítő nappal együtt idén is lesznek ennyien.

A fesztiválszezont hagyományosan záró SZIN (Szeged, 2008. augusztus 27–31.) rendszerint csak néhány külföldi fellépővel lepi meg a közönséget – idén a Morcheeba, a Backyard Babies és a Within Temptation a legnagyobbak –, de a hazai pop-rock szcéna krémje ebben az évben is jelen van. Az ökotudatos életszemlélet népszerűsítése idén a SZIN egyik kiemelt célja. A fesztivál egyébként idén ünnepli 40. születésnapját. Tavaly 46 ezren voltak kíváncsiak fellépőire, idén 10%-os gyarapodást várnak a látogatószámban a szervezők. Az idei nagy dobás a fesztiválok értékesítésében az volt, hogy már 2007. december 1-jétől – karácsonyi ajándék gyanánt – kaphatók voltak a bérletek a Szigetre, a VOLT Fesztiválra és a Balaton Soundra.

Sziget: topfesztivál akadályokkal

A Sziget Szervezőiroda ügyvezetője, Gerendai Károly a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy annak ellenére, hogy az országnak 1,5 milliárd forint hasznot termelő, komoly nemzetközi vonzerővel bíró rendezvényt ma már a régió legjelentősebb kulturális fesztiváljaként tartják számon, akadnak hatósági kerékkötői. Júliusban születik ítélet abban a perben, amelyben a IV. kerületi önkormányzat birtokháborítással vádolja a Szigetet a kiszűrődő zaj miatt. A helyszín, a Hajógyári-sziget körül nemrég fellépő tulajdonosi viták is megnehezítik az idei szervezést, akárcsak az a közelmúltban született minisztériumi rendelet, amely kimondja, hogy 400 főnél nagyobb befogadóképességű sátrat csak építési engedéllyel szabad a rendezvényeken felállítani. Az idén először ráadásul két nappal rövidebb, ötnapos lesz a Sziget. Ezt a kompromisszumot ajánlották fel a szervezők, amikor az újpesti polgármester este tízórai zárást követelt. Ebben az évben egyébként új zajvédő technológiákat is bevezetnek, amelyek tovább mérséklik a kiszűrődő zajt. A főváros a Sziget 16 éves történetében egészen eddig eltekintett a közterület-használati díjtól, amelynek értéke az idén már 2,6 milliárd forintra rúg. Az önkormányzat most azt szeretné, hogy a Sziget a jövő évtől a közterület-használati díj aktuális értékével megegyező összegben gondoskodjon a rendezvény utáni füvesítésről, a fesztivál higiénés körülményeinek fejlesztéséről, a parkolási körülmények javításáról és az idegenforgalmi marketingben való szorosabb együttműködésről. Jóllehet, a szervezők eddig is költöttek ezekre a célokra, az új keretmegállapodással azonban szigorúbb számon kérést vár az önkormányzat. Demszky Gábor egyébként éppen azért ígért 2010-ig ingyenes közterület-használatot, amelyet most visszavont, mert a szigetesek vállalták, hogy ennek fejében, ahogyan már tavaly, az idén sem várnak semmilyen egyéb támogatást a költségvetésből.

Ha egyet láttál, mindet láttad?

Poós Zoltán könnyűzenei szakírót a hazai fesztiválok zenei színvonaláról kérdeztük: „Minden évben hálás vitatéma különböző asztaltársaságoknál, hogy jobb-e az idei Sziget-program, mint a tavalyi. Meglátásom szerint az idei fesztivál minden idők legjobb felhozatalát ígéri, többek között egy igazi nagyvaddal, az R.E.M-mel és számos aktuális, Európa-kompatibilis brit szupersztárral és presztízsfellépőkkel, olyan klasszikusokról, mint a Sex Pistols vagy az Iron Maiden, már nem is beszélve. A kisebb fesztiválokat pozicionálni kellett a nagy dömpingben. A Balaton Sound a középosztálybeli fiataloknak kínál jórészt dance-es partikat, a Hegyalja alacsonyabb jövedelmű réteget célzott meg – itt erősebbek a metálos kiterjesztések. A Szigetet kivéve minden fesztivál B kategóriás sztárokkal operál, de a Balaton Sound és a VOLT nem egy Sziget nagyszínpados sztárt is fel tud mutatni. A vidéki fesztiválokról elmondható, hogy évek óta ugyanazokat a köröket írják le, tehát egy fiatalnak egy évben egy vidéki fesztivál bőven elég, mert az összes többin nagyjából ugyanazt kapja.”

Általános drágulás

A VOLT és a Balaton Sound esetében a napijegyek két számjegyű áremelkedést mutatnak, a kombinált bérlet ára közel 20 százalékkal nőtt. A Balatone még bevezető árakat kínál, mert ott csak 9–12 százalékkal emelkedtek a jegy-, illetve bérletárak, a Hegyalján és a SZIN-en viszont az elővételes bérletek ára már 26, illetve 31 százalékkal emelkedett, de a napi jegyeké is 14–25 százalékkal nőtt. A Balatone, a Hegyalja és a SZIN közül két fesztiválra érvényes kombinált bérletek ára közel 12 százalékkal nőtt. A Félsziget is drágult, az elővételes napijegynek 30, a hetijegynek 23 százalékkal ment fel az ára. A Sziget Fesztivál eddig évi 20 százalékkal emelte a jegyárait, de az idén nem lett drágább – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. Ellenben két nappal rövidebb lett, és ez a változatlan jegyárak mellett 30 százalékos áremelésnek felel meg. Az EFOTT volt az egyetlen, amelyik nem emelt. Idén rendezvénytől függően egy napra 2800 és 8990 forint közötti összeget kell fizetnie egy fesztiválozónak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.