Merész és modern: megnyílt a POP&ROLL Art Gallery legújabb kiállítása

Megnyílt a KEEP SMILING kiállítás a POP&ROLL Art Gallery-ben. A hét sikeres kortárs alkotó műveit felvonultató tárlatot szeptember 13. és november 10. között ingyenesen láthatja a közönség a vadonatúj belvárosi művészeti térben. A kiállítás középpontjában a mindenki által ismert és használt emoji, a mosolygós sárga arc áll. 

 

„Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske.” Ha létezik egyetlen univerzális jel, amelyet az egész emberiség ismer, az alighanem a sárga mosolygós arc. Ez a motívum már az ősidők óta megihleti az embereket, de a legismertebb változata, a világhírű smiley, 1963-ból származik. Ekkor tervezte meg Harvey R. Ball grafikus a worcesteri State Mutual Life Assurance biztosító társaság számára, kedélyjavító céllal. A szimbólum mára mindennapi életünk részévé vált. A POP&ROLL Art Gallery most nyíló kiállításán hét kortárs művész osztja meg a hozzá kapcsolódó érzéseit, gondolatait.

A pozitivizmust jeleníti meg ez a szimbólum, azt, hogy jobb mosolyogni, mint szorongani, ugyanakkor az erőltetettség is átszövi. Manapság, ha valami pozitívat akarsz közölni, meg kell támogatnod egy smiley-val. Ezen kettőségnek megfelelően a kiállításon számos nehéz téma is feltűnik a műveken keresztül. “KEEP SMILING” - tartsd a mosolyodat, miközben szörnyű dolgok is történnek”

mondta el Kiss Miklós, a tárlat kurátora, egyben egyik művésze.

A kiállító művészek  mind elismert és sikeres kortárs alkotók
A kiállító művészek mind elismert és sikeres kortárs alkotók
Fotó: Pop & Roll Art Gallery

A kiállító művészek, Fazekas Dániel, Fáskerti Zsófia, Jánosi Anna, kissmiklos, Majoros Áron, Menyhárt Marcell, Tayler Patrick mind elismert és sikeres kortárs alkotók. 

A KEEP SMILING kiállítás szeptember 13-tól november 10-ig ingyenesen megtekinthető a város szívében, a Vörösmarty tértől egy percnyire, a Dorottya utca 6. szám alatt, szerdától vasárnapig 11 és 18 óra között. 


New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás

New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás 

15 éves alkotótehetség varázsolja el Tiszafüredet.
Gyereknapi programok a repülős múzeumban

Gyereknapi programok a repülős múzeumban 

Gyereknap alkalmából idén is színes programokkal várja a kiránduló családokat RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz

Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz  

2025-től az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország rendezi meg Az év természetfotósa pályázatot.
Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben

Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben 

A rendezvény célja, hogy a résztvevők megérezzék, hogyan válhat egy pajta vagy csűr a közösség színterévé, a természetközeli kultúra otthonává.
Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.