Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

A Biffy Clyro már fellépett korábban a Szigeten. Most viszont egy egész estés, önálló műsorral érkeznek június 11-én a Budapest Parkba.

A háromszoros UK #1 albumot jegyző skót rockzenekar hatalmas rajongótáborral rendelkezik, koncertjük egyedi élmény. Simon Neil (ének, gitár) és az ikertestvér pár James (basszus, vokál) és Ben Johnston (dob, vokál) idén harminc éve kezdett el együtt zenélni, akkor még Skrewfish néven, mára pedig a brit rockzenei élet egyik legkiemelkedőtt együttesévé váltak. Az alternatív, progresszív rockszíntérből hamar a legnagyobb fesztiválok és stadionok színpadáig jutottak. A nagy áttörést a 2007-ben megjelent Puzzle című nagylemez hozta meg számukra.

Biffy Clyro - a skót sztárbanda élőben a legjobb
Biffy Clyro - a skót sztárbanda élőben a legjobb
Fotó: Budapest Park

A Biffy Clyro eddig összesen kilenc stúdióalbummal büszkélkedhet, amelyek közül három is vezette a brit albumeladási listákat. Emellett koncertjeik híresen különlegesek – rendszeresen headlinerként lépnek fel a legnagyobb brit fesztiválokon, mint a Reading & Leeds, Download, TRNSMT és Isle of Wight. 2022-es brit aréna turnéjukon telt házas koncertet adtak többek között a londoni O2 Arénában és a glasgow-i Hydro Arénában is.

A skót trió saját, független gyökereiből kiemelkedve vált Nagy-Britannia egyik legismertebb és legelismertebb zenekarává anélkül, hogy bármilyen kompromisszumot kötöttek volna. 

A zenekar 2020-as A Celebration of Endings című albuma a brit albumlista élén debütált. 

Az együttes számos elismerést szerzett, tulajdonképpen bezsebelték az összes fontosabb brit zenei díjat, ráadásul nem is csak egyszer:

négy NME Awards, öt Kerrang! Awards és két Q Awards tulajdonosai.

Emellett háromszor is jelölést kaptak az Egyesült Királyság egyik legrangosabb zenei díjátadóján, a BRIT Awardson, valamint esélyesnek bizonyultak a szintén kiemelt jelentősséggel bíró Mercury Prize-ra is.

 


Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.
Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között

Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között 

A rendezvény célja nem csupán a sport, hanem a természet, az élmény, a hagyomány és az értékek ünneplése.
Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban

Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban 

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója

Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója 

Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén.
 Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen

Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen 

Új távokkal és felejthetetlen hangulattal ünnepelte 18. születésnapját a BSI kerékpáros eseménye.
Enyhítik a száj- és körömfájásjárvány korlátozása miatt hozott intézkedéseket

Enyhítik a száj- és körömfájásjárvány korlátozása miatt hozott intézkedéseket  

A korlátozáson kívüli területeket érintik a változások.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.