Így kerülte ki egy budapesti apartmankomplexum az Airbnb tilalmat

A közel nyolcezer négyzetméteres, 270 lakásos és hét szintes Central Passage a kétezres évek közepén épült a Király utca és a Paulay Ede utca között, és most funkciót váltott.

A lakásokat eddig egyéb szálláshelyként üzemeltetták, de az új kerületi szabályozás miatt ezt már nem lehetett tovább folytatni. A funkcióváltás a tavaly szeptemberben történt Airbnb kitiltásról szóló népszavazás miatt vált szükségessé, amelynek következtében a lakások tulajdonosai számára lényegében két lehetőség maradt: megszűnik az ingatlan szálláshelyként működni vagy funkciót vált.


Fotó: Google Maps

A 24.hu információi szerint Soproni Tamás VI. kerületi polgármester nem gondolja általánosnak a jelenséget, annak ellenére, hogy szerinte valóban van néhány nagyobb épületegyüttes, amelyben a lakások át tudnak alakulni kereskedelmi szálláshellyé.

A Central Passage a VI. kerület Airbnb-nyilvántartott lakásainak több mint 10 százalékát teszi ki. 

A bnbinfo.hu adatai szerint a kerületben összesen 2268 egyéb- és magánszálláshelyre volt engedély 2024 őszén, áll a cikkben. Az épületet eredetileg egy spanyol cég építette, amely a 2008-as gazdasági válság után csődbe ment. A komplexum 2010 után kezdett fokozatosan életre kelni, amikor apartmanokat üzemeltető vállalkozások jelentek meg. 2014-2015 után egy cég megvásárolta az üres üzlethelyiségeket és a parkolóház egy részét, majd a szálláshelyek kiadása fokozatosan fellendült.

Jelenleg a 270 lakásból 239-et magán- és egyéb szálláshelyként használnak, amelyeket nagyrészt a 7Seasons Apartments üzemeltet. A cég még egy recepciót is kialakított a passzázs egyik üzlethelyiségében.
 


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.