Dreher-születésnap - ikonikus helyszínen

A magyar sörkultúra, valamint a dreheri örökség megőrzése és megismertetése a múzeum kiemelt feladata: ezt szolgálja a Budapesti Metropolitan Egyetemmel közösen szervezett kulturális marketing tanulmányi projekt is, amely egy egyfajta találkozási pont egy modernkori generáció és egy hagyományos iparág, illetve az ahhoz kapcsolódó szellemi és indusztriális öröksége számára.

Többszörös évfordulót ünnepel idén a Dreher Sörgyárak, hiszen nemcsak a 170 éves vállalat jubilál, hanem a kőbányai gyár területén található 45 éves Dreher Sörmúzeum is. Ebből az alkalomból különleges megoldásokon és aktivitásokon keresztül invitálják az érdeklődőket a múzeumba, hogy minél szélesebb közönséggel megismertessék a kőbányai sörgyártás és a Dreherek legendás történetét.

Ifjúkori sörkalandozások id. Dreher Antal nyomában

Debütál a Dreher Sörgyárak által speciálisan erre az alkalomra készített, limitált kiadású Vándorévek – A Dreher-kalandozások kora című társasjáték, amelyben a résztvevők a legendás sörfőző mester, id. Dreher Antal fiatalkori élettörténetét kísérhetik végig. A játékosoknak vele együtt kell végigjárniuk a legkiválóbb európai sörfőzdéket, hogy „elsajátítsák a sörfőzés mesterségét”, és hogy a tanulóból a szakma csínját-bínját ismerő gyártulajdonossá válhassanak. A társasjátékban a Dreher Sörmúzeum ikonikus tárgyai is megjelennek, például a sörgyártók „védőszentjeként” ismert Gambrinus király cégérfestménye, illetve a múzeum legidősebb, rejtélyes eredetű műtárgya, feltehetően a Pesti Serfőző Céh ládája. A társasjátékot kizárólag a sörmúzeumban lehet majd megvásárolni a készlet erejéig.

A múzeumi tárlatvezetésen a résztvevők elmélyülhetnek a Dreherek magyarországi történetében
A múzeumi tárlatvezetésen a résztvevők elmélyülhetnek a Dreherek magyarországi történetében
Fotó: Dreher Sörgyárak

A múzeumi tárlatvezetésen a résztvevők elmélyülhetnek a Dreherek magyarországi történetében, miközben a Dreher Sörmúzeum kiállítási tárgyairól is többet tudhatnak meg. Szeptemberben minden érdeklődő fél áron válthat jegyet a múzeumi tárlatvezetésre, melynek során megismerhetik a hazánkban egyedülálló söripari muzeális szakgyűjteményt. A szeptemberi tárlatvezetésekre itt jelentkezhetnek az érdeklődők a szabad időpontok függvényében.

A sörmúzeum kiemelt feladata közé tartozik a kiállított tárgyak bővítése és állományvédelme. Szakértőkkel együttműködve folyamatosan újítják fel a régi sörös relikviákat, ide tartozik például az Első Pesti Serfőző Céh zászlaja, vagy az 1860-as években készült Gambrinus festmény is. Legutóbb pedig a gyár területén kiállított régi sörfőzési és fermentációs eszközök kapták vissza régi fényüket.

Debütál a Dreher Sörgyárak által speciálisan erre az alkalomra készített társasjátéka
Debütál a Dreher Sörgyárak által speciálisan erre az alkalomra készített társasjátéka
Fotó: Dreher Sörgyárak

Fontosnak tartjuk, hogy Kőbányát, amely egykor a sör fellegváraként volt ismert, turisztikai desztinációként is építsük a fiatal felnőttek körében. A kerület unikális indusztriális öröksége, a söripari történelmi múltja és a Dreher Sörmúzeum együtt különleges élménycsomag, amelyet érdemes megismerni és felfedezni akár a múzeumozás élményén keresztül

 mondta el Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok igazgatója.


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.