Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak.

Az NTAK adatai alapján 2024-ben

a legtöbb hazai turista Budapestet követően Pest, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből indult el.

A legnépszerűbb úti célok

Siófok, Balatonfüred, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Hévíz és Eger voltak.

Hasonlóan alakul a vármegyék sorrendje azt vizsgálva is, hogy népességarányosan melyikben a legmagasabb a hazai utazók aránya. A toplista első két helyezettje ebben az esetben is a két legnagyobb belföldi turistakibocsátó vármegye, a harmadik viszont Komárom-Esztergom, amelynek lakosai főként Siófok, Zalakaros és Balatonfüred szálláshelyeit keresték fel – írták.

Saját vármegyéjüktől legmesszebbre Békés és Nógrád turistái utaztak, akik főként Hajdúszoboszlót, Siófokot és Egert választották.

Hévizi-tó, a belföldi utazók egyik kedvelt úti célja
Hévizi-tó, a belföldi utazók egyik kedvelt úti célja
Fotó: Depositphotos

Az NTAK adatai alapján kiderül az is, miként változnak az úti célok korosztályonként. Míg Pest vármegye mintegy 77 ezer fiatal turistájának legnépszerűbb desztinációja 2024-ben Siófok, Eger és Szeged volt, addig az ugyaninnen induló 65 év feletti korosztály mintegy 131 ezer tagja inkább Hajdúszoboszlót, Hévízt és Cserkeszőlőt részesítette előnyben. A legidősebb hazai vendég a közlemény szerint egy több mint 100 éves hölgy volt, aki Fejér vármegyéből látogatott Hévízre, ahol 24 éjszakát töltött.

A 4-5 csillagos hotelfoglalások aránya Győr-Moson-Sopron turistái körében volt a legmagasabb (63 százalék), amelyek főként Bükre, Zalakarosra és Hévízre koncentrálódtak az elmúlt évben. A kempingek pedig a Pest vármegyei utazók körében voltak a legnépszerűbbek, ők leginkább Siófokon, Zamárdiban és Balatonfüreden keresték ezeket a szálláshelyeket.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.