Vitézy Dávid 5 pontba szedte, miért hintették be sóval Budapest marketingcégét

A közlekedési szakértőként elhíresült politikus legfrissebb Facebook bejegyzésében részletesen beszámol arról, miért tartotta fontosnak, hogy a 2025. évi költségvetésben megvonják a fővárosi marketingügynökségének, a Budapest Brand forrásainak nagy részét.

Azonban egyetlen – és igencsak fontos kérdésre – nem kapunk választ a bejegyzés alapján: mostantól akkor ki fogja tovább vinni és megvalósítani Budapest marketingjét? Amire pedig mind a hozzánk utazást tervező, valamint ideérkező turistáknak, valamint az őket fogadó, belőlük élő budapesti szolgáltatóknak égetően nagy szüksége van.

Mint bejegyzésében kifejti, ezt a pénzt más területeken jobban el tudja költeni a főváros, többek közt hajléktalanellátásra vagy útfelújításokra fordítva. Azt is részletezte, hogy korrupció gyanúja merült fel az ügynökségnél.

Mint arról mi is hírül adtunk, a főváros marketingcégétől kirúgtak 31 embert, és lényegében csak a cég fő bevételi forrását jelentő Budapest Kártya körüli feladatokat végző turisztikai részleg és a back office marad, mivel

a főváros 2025-ös költségvetésének elfogadásakor megvonták a Budapest Brandnek eredetileg beleírt 475 milliós támogatást – ez részben Vitézy Dávid, a fővárosi közgyűlés Podmaniczky-frakciójának vezetője nyomására történt

- írta meg elsőként  a 444. hírportál.

Budapest mostantól kénytelen lesz eladni sajátmagát?
Budapest mostantól kénytelen lesz eladni sajátmagát?
Fotó: Depositphotos

Vitézy most saját Facebook-oldalán öt pontban szedte össze, hogy miért tartotta fontosnak a források megvonását:

1. A Budapest Brand személyi jellegű kiadásai a hivatalos 2023-as beszámolójuk szerint 789 millió forintot tettek ki 72 fős létszám mellett. Ez azt jelenti, hogy havonta fejenként 913 ezer forint volt az átlagos személyi kiadás. Ez 67 százalékal több, mint a Szabó Ervin könyvtár vagy a Kolibri színház hasonló adata, 25-33 százalékkal több, mint a legsikeresebb budapesti színházak (pl. Katona, Radnóti) bérszintje, és meghaladja még a rengeteg speciális tudású mérnököt foglalkoztató BKK-t is. És ez nyilván átlag, amit a vezetők bérei térítenek el: például Faix Csaba és Bakó Ágnes, a vezérigazgató és helyettese tavaly 8-8 millió forintot prémiumot vettek fel, alig kevesebbet, mint a fővárosi óriáscégek vezetői (BKK, BKV, BKM, Vízművek). 

2. Budapest a vitathatatlan kulturális értéket jelentő színházai, így például a Katona vagy a Radnóti számára sem tudott érdemi többletforrásokat adni idén, pedig a Brandtől jócskán elmaradó színházi fizetések miatt ez igencsak indokolt lenne. Az Örkény színház számára a Merlin programokkal való megtöltéséhez szükséges források is hiányoznak a 2025. évi költségvetésből. Ahogy a Kolibri vezetőváltási botrányának gyökere is az, hogy a Főváros nem tudta a színházat fenntartani... Eközben tényleg arról vitatkozunk, hogy a Budapest Brand kapjon-e 450 milliót marketingkampányokra? Ha a Fővárosnak még milliárdokkal lenne több pénze kultúrára, akkor se lenne valójában az első tíz legfontosabb feladat között a Brand változatlan működtetése ilyen fizetésekkel és ilyen közpénz-felhasználási fegyelemmel, ami az elmúlt években látható volt.

3. Mindezekre is tekintettel a Fővárosi Közgyűlés összes frakciója és a főpolgármester is egyetértett a közpénzekből működő városi marketingügynökség költségvetési forrásainak radikális csökkentésével. A Brand eddigi forrásait ugyanis valóban a felsorolt célokra, útfelújításra, hajléktalanellátásra, állatvédelemre és BKK-rendészetre csoportosítja át a Közgyűlés idén, részben valóban az én javaslatomra, részben amúgy a Karácsony Gergellyel közös javaslatunkra. ... Fontosabbnak tartom az utak felújítását, mint azt, hogy a város milliárdokból marketingügynökséget működtessen.

4. Az elmúlt hetekben a cég körüli hisztériakeltés során teljesen alaptalan álltásokat is megfogalmazott a cég vezetője, amit aztán ma saját maga cáfol a Népszavában, miszerint a Budapest Kártyából “egymilliárd forintos bevételt termel” a cég. Tehát az az állítás, hogy itt mindenkit ki kell rúgni és a cég korábbi ciklusokban is végzett turisztikai alapfeladataira se maradna forrás, egy percig sem volt igaz.

5. A nyilvánosságban kialakult vita nyomán az elmúlt napokban súlyos korrupciógyanú is megfogalmazódott egy másik frakció részéről a Brand működése kapcsán, mesterséges intelligencia által megírt sokmilliós kamutanulmányok gyanúja merült fel. Ezeket az ügyeket alaposan ki kell vizsgálni, még akkor is, ha a Brand vezérigazgatója hetek óta önérzetes interjúkban panaszkodja tele a sajtót, és támadja a saját tulajdonosát és munkáltatóját, azaz a Fővárosi Közgyűlést a költségvetés kapcsán hozott döntések miatt – ezzel amúgy kiválóan alátámasztva, miért hoztunk helyes döntést decemberben- áll a politikus közösségi oldalán található bejegyzésében.

 


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.