Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját

2025. február 5-én a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Dobos C. József Szakképző Iskolájának oktatói és cukrász tanulói elkészítették az ország legnagyobb mennyiségű, azaz a legnagyobb hosszban bemutatott, legtöbb szeletből álló Dobostorta kígyóját. A torta 112 méter hosszú, és közel 4500 szeletes lett.

Nagyszerű kezdeményezésnek lehettünk tanúi 2025. február 5-én, amikor a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Dobos C. József Szakképző Iskolájának oktatói és cukrász tanulói Guiness rekordot döntöttek egy 112 méteres torta összeállításával.


Fotó: SZT

A magyar cukrász emlékére dokumentumfilm készül, melynek része lesz az izgalmas kísérlet is. A torta több helyszínen készült, darabjait a rendezvény napján szállították a szakképző iskolába, ahol délelőtt 10:00 órától kezdték összeállítani a 100 méteresre tervezett tortát, amely végül 112 méter lett. 12:00 órakor került helyére az utolsó elem is és ekkor állapították meg hivatalosan a Guinness rekord megdöntését.


Fotó: BKIK

Az eddigi rekordot tartó torta 3.600 szeletes, 2021-ben az Auchan Magyarország cukrászüzemében készült. A rekord megdöntéséhez most 4.500 szeletes torta megsütésére vállalkoztak, összesen 20 cukrász és 150 tanuló dolgozott az elkészítésén.

Amikor a méret a lényeg

A hatalmas torta 3500 db tojás, 50 kg liszt, 60 kg cukor, 62,5 kg vaj, 7,5 kg kakaóvaj, 62,5 kg étcsokoládé és 7,5 kg kakaópor felhasználásával készült.

A rekordkísérlet során a diákok és tanárok közösen dolgoztak a 100 méteres Dobos-torta elkészítésén, amely nemcsak technikai kihívást jelentett, hanem az együttműködést és a kreativitást is erősítette. 


Fotó: BKIK

Mint Nagy Edit, az iskola igazgató az ünnepélyes eseményen elmondta, szerettek volna valami olyat alkotni, ami méltó emléket állít Dobos C. József munkásságának.

„Dobos József egy olyan ember volt, aki egy véletlen hibából képes volt sikert kovácsolni. A híres Dobostorta egy cukrászati baki során született meg, és azóta is világhírű. Ő volt az a szakember, aki nem esett kétségbe, hanem innovatívan és bátran keresett megoldást – és ezzel történelmet írt.” – emelte ki beszédében, majd hozzátette:

„Ezért fontosnak tartom, hogy a diákjainknak is átadjuk ezt az üzenetet: merjenek bátrak lenni, merjenek hibázni. Ha hibáznak, ismerjék el maguknak, és próbálják meg kihozni belőle a legjobbat. Hiszek abban, hogy a közös munka összekovácsol egy közösséget – és ez az iskola számára is óriási érték.”

A rendezvényen részt vettek szakmai partnerek, az iskola vezetősége, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a XIII. kerületi önkormányzat képviselői. Az igazgató és a meghívott vendégek elismerően szóltak a diákok munkájáról, és kiemelték, hogy az ilyen élmények hosszú távon is meghatározóak lehetnek számukra.


Fotó: SZT

A torta alapanyag költségeinek egy részét adományokból fedezték. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) folyamatosan segíti a budapesti szakképző intézmények tevékenységét, hiszen ezek a képzőhelyek biztosítják a jövő magas szinten képzett szakembereit. A BKIK 10 méter tortával támogatta a kísérletet, mely a rendezvény végeztével felajánlásra került a Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola részére.

„Annál nagyobb inspirációt nehéz elképzelni, hogy egy tanuló a szakmájában részt vehessen egy Guiness rekord kísérletben. Örülünk, hogy az iskolák kreatív eszközökkel keresik a módját, hogyan tartsák meg diákjaik lelkesedését a szakmatanulás iránt”

- foglalta össze a kezdeményezés jelentőségét dr. Bódi Viktória, a BKIK megbízott főtitkára.


Fotó: BKIIK

 A rekord méretű torta egy részét jótékonysági célokra ajánlotta fel a támogató Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

 


Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak

Indul a fagylaltszezon: íme, a 2025-ös trendek és árak 

Az idei év egyik slágere a „Dubai csoki” lehet, amely már 2024 végén is nagy sikert aratott.
Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben

Ez a spanyol város az európai gasztronómia fővárosa 2025-ben 

Legyőzte Portót, Párizst és Nápolyt, legalábbis a Time Out által megkérdezett gasztroszakértők és több ezer helyi szerint.
Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben

Kettő az egyben: hazai kézműves márkák bemutatkozása brunch közben 

Egyedülálló környezetben a hazai kézműves márkák.
Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek

Rangos elismerés egy gyulai prémium terméknek 

Aranyérmet kapott a Gyulai Kávélikőr.
50 millió dolláros kártérítést fizet a Starbucks egy vendégpanasz miatt

50 millió dolláros kártérítést fizet a Starbucks egy vendégpanasz miatt 

Annak a férfinak jár a kártérítés, akire még 2020-ban ömlött rá a forró kávé a lánc egyik amerikai tagjában.
Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola

Volt diákjait várja a vendéglátóipari iskola 

A program célja a kötődés megtartása, az iskola szakmai kapcsolatainak megerősítése és a mostani diákok pályaorientációjának támogatása.
Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait

Kiosztották a XXI. Synvino Borverseny díjait 

A borversenyre az ország 18 borvidékéről 226 fehér-, 121 vörösbort és 53 rozét neveztek be, amelyek több mint fele a 2024-es évjáratból került ki.
Csodahelyek Buda gasztro-negyedében

Csodahelyek Buda gasztro-negyedében 

A Margit-negyed egyre inkább Budapest egyik legizgalmasabb gasztronómiai és kulturális helyszínévé válik.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait 

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.
Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik

Megjelent az árrésstopról a rendelet – a kisboltokra nem vonatkozik 

Ötmillió forintos bírságra számíthatnak azok a boltok, ahol megszegik az árrésstopot.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.