Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya a 18-40 éves korosztály körében, és a választásnál egyre inkább előtérbe kerül az egészség- és környezettudatosság, valamint a magyar termőhely fontossága – állapította meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült reprezentatív kutatás.

A jövő borfogyasztóit a bor természetes összetevői, az adalékanyag-mentesség, a termék mögötti történet, a termelői felelősségvállalás és a bor származási helye is érdekli – olvasható a HNT által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

A felmérés a Z generáció (18-29 évesek) és az Y generáció (30-40 évesek) borfogyasztási szokásait vizsgálta,

és jól látható változásokra mutatott rá: míg korábban a bor nem számított igazán népszerű italnak ebben a korosztályban, mára kezd előtérbe kerülni.


Fotó: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

A 2023-as eredményekhez képest a borfogyasztók aránya számottevően nőtt – a Z generáció esetében 23, az Y generációnál 8 százalékponttal. Bár a rendszeres borfogyasztás még mindig nem jellemző a fiatal felnőttekre, alkalmi élvezetként egyre többször jelenik meg, a válaszadók 55 százaléka nyilatkozott így. Ebben főleg a Z generáció jár az élen, esetükben minden harmadik személy szokott alkalmanként bort kóstolni, míg az Y generációban ez minden ötödik emberre igaz.

A megkérdezettek több mint fele szerint a mértékletes borfogyasztás legnagyobb előnye az egészségre gyakorolt kedvező hatás és a társasági élmény, amit egy-egy pohár bor nyújthat.

„A kutatás azt mutatja, hogy a fiatalabb felnőtt generációk körében újfajta szokás alakult ki a borral kapcsolatban: az élményalapú, tudatos borfogyasztás. Számukra fontos, hogy a bor hazai termőhelyről származzon és a termelés során a fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet kapjon. A kutatás arra is rávilágít, hogy a fiatal felnőttek hamarabb válnak borfogyasztóvá, mint korábban. Ez a jelenlegi piaci helyzetben új lendületet adhat a hazai borászok számára” - fogalmazott Gulyás Andrea, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója.

A kutatás vizsgálta az egészség- és környezettudatosság szerepét is a borválasztásban.

Mint megállapították, a fiatal felnőttek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a borok összetevőire és azok egészségre gyakorolt hatásaira, a válaszadók több mint harmada figyel ezekre. Különösen a kedvező élettani hatások, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatás, az alacsonyabb alkoholtartalom, valamint a bor természetes összetevői és az adalékanyagmentesség szempontja került előtérbe. A vármegyeszékhelyeken élő válaszadók fele tudatosan választ ilyen borokat – írták.


Fotó: Depositphotos

A helyi termelők és a fenntartható szőlőtermesztés támogatása szintén fontos szempontnak bizonyult, a válaszadók csaknem fele ezt értékeli, és a hazai borok továbbra is kiemelt népszerűségnek örvendenek,

a megkérdezettek jóval több mint fele a magyar borok mellett teszi le a voksát.

Bár a válaszadók nagy része számára az egészség és a természetesség kéz a kézben jár a borválasztásnál, a bio vagy organikus minősítésre nem fektetnek nagy hangsúlyt: Budapesten csupán 2 százalék, a községekben 3 százalék, míg a városokban és vármegyeszékhelyeken élők 10 százaléka, illetve 9 százaléka figyel erre borválasztáskor.


A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban már több, mint húsz éve működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.
Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból

Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból 

Műanyag fóliadarab lehet benne.
Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.