Változik az indiai OYO szállásfoglaló portál házirendje – tiltakoznak a vendégek

Az utazás nehéz Indiában azoknak, akik nem házasok,azonban szeretnének együtt utazni és közös szálláshelyen aludni. A szálláshelyek visszautasítják, hogy ilyen igény esetén özös szobát foglalhassanak – különösen akkor, ha a foglalás arra a városra vonatkozik, ahol az érintettek különben is életszerűen tartózkodnak, áll a CNN tudósításában. 

Viszont Indiában megjelent, és színre lépése óta nagy siker

az az  olcsó szállásfoglalási platform, amely azokat segíti, akik ugyan nem házasok, de mégis együtt szeretnének lenni.


Fotó: OYO Rooms

Mint a tudósításból kiderül, minden január elején kezdődött, amikor az OYO Rooms új „bejelentkezési irányelveket” adott ki az északnyugati Meerut városában található partnerszálláshelyek számára. Ez a város 80 kilométerre található Delhitől. Az irányelv szerint a szállodák saját belátásuk szerint megtagadhatják a nem házas párok foglalásait.

Ez a lépés azonnali éles kritikákat váltott ki az interneten, mivel a márka hosszú ideje úgy pozicionálta magát, mint biztonságos helyet a nem házaspárok számára.

Amikor elindult, ez volt az egész szlogenjük: ‘nincsenek kérdések’, annyira, hogy mindenki tudja, hogy ez az OYO lényege: nem csupán egy szállodalánc, hanem egy hely, ahol a párok magánéletre találhatnak

– mondta a CNN-nek egy 25 éves médiában dolgozó szakember, aki OYO-t foglalt Delhiben, névtelenséget kérve.


Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL

Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL 

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.