Jövő tavasztól változások a Nagy-Britanniába utazók számára

Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába - közölte kedden a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.

A tájékoztatás szerint az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) nevű online dokumentumot az Európából - köztük az EU-országokból - érkező nem vízumkötelezett látogatók 2025. március 5-től kérelmezhetik, és április 2-től már ők is csak az ETA birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába.

A 10 fontba (4700 forintba) kerülő engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként hat hónapi időtartamra.

A londoni belügyi tárca keddi ismertetésében úgy fogalmaz, hogy

az ETA-engedélyek digitálisan kapcsolódnak a beutazók útleveléhez, és robusztusabb biztonsági szűrést tesznek lehetővé még az utazás megkezdése előtt, megakadályozandó, hogy a külföldről érkezők visszaéljenek a brit bevándorlási rendszerrel.

Az ETA-rendszert kísérleti jelleggel Katar esetében már tavaly bevezette a brit kormány, idén februártól pedig az Öböl-menti Együttműködési Tanácshoz (GCC) tartozó többi ország - Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Omán, Kuvait és Bahrein -, valamint Jordánia állampolgáraira is kiterjesztette.

Az EU-országokból érkező nem vízumkötelezett látogatók 2025. március 5-től kérelmezhetik, és április 2-től már ők is csak az ETA birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába
Az EU-országokból érkező nem vízumkötelezett látogatók 2025. március 5-től kérelmezhetik, és április 2-től már ők is csak az ETA birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába
Fotó: pixabay

A brit belügyminisztérium keddi bejelentése szerint jövő januártól az Európán kívüli térség többi nem vízumkötelezett országára, végül 2025 áprilisától az európai országokra is érvénybe lép az ETA-rendszer. Ezzel gyakorlatilag az összes olyan országra kiterjed az elektronikus beutazási engedély kiváltási kötelezettsége, amelyek állampolgárai vízum nélkül utazhatnak be Nagy-Britanniába.

Nagy-Britannia 2020 januárjában kilépett az Európai Unióból, és az uniós tagság megszűnése (Brexit) utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is távozott.

Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-munkavállalók szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez kötődnek.

London már a Brexit után jelezte, hogy idővel a látogatási, turisztikai céllal érkező, vízumkötelezettség nélküli beutazóknak is szükségük lesz belépési engedélyre. Ezt a tervet a júliusi parlamenti választások után hivatalba lépett munkáspárti kormány is átvette konzervatív elődjétől.

Nem kell kiváltaniuk az ETA-t azoknak az EU-állampolgároknak, akik 2020 végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, és megszerezték az ehhez szükséges, meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyt (EU Settled Status), amely változatlanul biztosítja számukra a brit EU-tagság idején megszerzett jogosultságaikat, tájékoztatott az MTI.


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.