Országok listája, ahol keveset süt a nap

A napfény alapvető szerepet játszik a testi és lelki egészségünk fenntartásában, elősegíti a D-vitamin termelődését, amely erősíti a csontokat és az immunrendszert. Emellett a napfény javítja a hangulatot, gondoljunk csak a hosszú, sötét téli hónapkra. Sokan úgy tartják, hogy a brit szigetek éghajlata és esős időjárása miatt a legkevésbé napos hely, de messze nem az angolok azok, akik a legkevesebb napfényt kapják.

A statisztikák szerint az Egyesült Királyság évente átlagosan mindössze 1 530 órányi napsütést kap, ami napi 4,19 órának felel meg. Nem csoda, hogy sokan panaszkodnak a borús idő miatt.

A legsötétebb hónap ott is egyértelműen december, mindössze 49 órányi napsütéssel, míg a legnaposabb május 193,5 órával, amit szorosan követ július 192 órával, írja a secretldn.com.

De hol van még ennél is kevesebb napsütés?

Igaz, az Egyesült Királyság helyzete sem túl fényes, de van néhány ország, ahol még kevesebb napsütés jut az embereknek. Egy felmérésből kiderült, hogy a Feröer-szigetek a világ legkevésbé napos helye, ahol decemberben mindössze 6 órányi napsütés van az egész hónapban. Júniusban, a legnaposabb hónapban is csupán 125 órát süt a Nap.

Írországban még az Egyesült Királyságnál is kevesebbet süt a nap
Írországban még az Egyesült Királyságnál is kevesebbet süt a nap
Fotó: Depositphotos

Íme a lista:

  1. Feröer-szigetek: 840 óra/év
  2. Izland: 1 320 óra/év
  3. Saint Pierre és Miquelon (saját önkormányzattal rendelkező francia tengerentúli terület Kanada partjainál):  1 427,3 óra/év
  4. Írország: 1 453 óra/év
  5. Egyesült Királyság: 1 530 óra/év
  6. Belgium
  7. Egyenlítői Guinea
  8. Svájc
  9. Lengyelország
  10. Litvánia

És kik élvezik a legtöbb napsütést?

Ciprus a 10. legnapsütésebb országa
Ciprus a 10. legnapsütésebb országa
Fotó: Depositphotos

Ezzel szemben a világ legnaposabb országa Egyiptom, ahol évente 3 756,4 órát süt a Nap. Február az egyik „borongósabb” hónap, de még ekkor is 257,5 órányi napsütés éri az országot.

A legnaposabb országok listája így alakul:

  1. Egyiptom
  2. Namíbia
  3. Szudán
  4. Egyesült Arab Emírségek
  5. Omán
  6. Botswana
  7. Eritrea
  8. Csád
  9. Mauritánia
  10. Ciprus

Osztrák workshop a budai Vár tövében

Osztrák workshop a budai Vár tövében 

Ahány tartomány, annyiféle ajánlat.
Izrael készen áll a turisták fogadására

Izrael készen áll a turisták fogadására 

Izrael a kihívásokkal teli időszak után immár készen áll arra, hogy ismét turisták millióit fogadja a világ minden tájáról.
Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók

Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók 

A Jasnán és a Magas-Tátrában a lehűlés után 5-15 cm -es új hó esett.
Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában

Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában 

Áradásveszély miatt több mint ezer embert telepítettek ki és sok iskolában elmaradt a tanítás Andalúziában.
Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt?

Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt? 

Németország nagy része hivatalosan is visszanyerte a ragadós száj- és körömfájástól (FMD) mentes státuszát.
Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit

Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit 

Somoskő, Fülek és Divény várainak felújításáról van szó.
Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét

Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét 

Tető védi ezentúl Törökország ősi neolitikus régészeti lelőhelyét.
Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik

Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik 

A nápolyiak és a a környékbeli lakosok még mindig félnek a csütörtök hajnali földrengés miatt, mert továbbra is kérdéses, hogy várható-e folytatás.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében 

Egy kutatás rávilágít arra, hogy a tíz leggyorsabban melegedő ország kivétel nélkül Európában található, és Magyarország sem marad el jelentősen ebben a folyamatban.
Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés

Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés 

A Dubai Gazdasági és Idegenforgalmi Minisztérium (DET) stratégiai szándéknyilatkozatot írt alá az Amadeusszal.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.