Magyarország legfontosabb, illetve feltörekvő küldőpiacait igyekszünk bemutatni a szakma számára. Segítséget nyújtva ezzel a hazai szolgáltatóknak – az utazási szakma területén, a szállodákban és vendéglátóegységekben dolgozóknak, valamint programszervezőknek -, hiszen naprakészen feltérképezzük és bemutatjuk, milyen igényekre készüljenek, ha az adott küldőországok utasai jelentkeznek be hozzájuk, vagy foglalnak szállást vendégként, netán egy asztalhoz ülnek le kisebb-nagyobb hazai vendéglátóegységben. Programunkat alapvetően kétfő részre osztottuk: az első részben bemutatjuk az eddig is sikeresen teljesítő küldőországok piacát, utazóinak szokásait, érdeklődési körüket. Az ebédet követően pedig azokra a helyekre adunk szakértőink segítségével betekintést, ahonnan ugyan eddig nem sokan érkeztek hozzánk, viszont az előrejelzések szerint a következő évek során egyre több beutazó turista várható.
9.00 - 9.30 Regisztráció
9.30 - 10.00 2020-ban a világ leisure és corporate szegmense merre tart? Szabadidős és üzleti utazó trendek 2020-ban. Előadó: Puczkó László, Xellum Kft.
10.00 - 10.15 Az újjászerveződött Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság bemutatása, célkitűzései Előadó: Fekete Magdolna, MTÜ
10.15 - 12.15 Hagyományos küldőpiacok
Európa blokk: Franciaország - Ljuvbinkovic Iván, MTÜ Németország -Farkas Kinga, MTÜ Egyesült Királyság - Jandrasics Borbála, MTÜ Csehország - Szirányi András, szakértő Skandináv országok - Vándor Andrea, Bellanor Tour Spanyolország és LATAM piacok - Szégner Zsuzsa, MTÜ Oroszország - Vitalij Izbriszov, MTÜ Izrael - Horváth Ibolya Dalma, MTÜ
12.15 - 13.00 Ebédszünet
13.00 - 13.30 Tengerentúli blokk: USA - Fekete Magdolna, MTÜ Kanada - Fekete Magdolna, MTÜ
13.30 - 14.30 Feltörekvő küldőpiacok
Ázsiai és arab blokk: Dél-Ázsia - Hóka Péter, szakértő Kína - Yao Yao, MTÜ India - Révai-Bere Norbert, szakértő Öböl-országok - Czunyi Timea / Drégely Ágnes, szakértők
14.30 - 14.40 Hivatásturisztikai jelenlétünk a világban Előadó: Boros Kitti, MTÜ
14.40 - 15.00 Konferencia zárása, összegzés Moderátor: Puczkó László
Részvételi díj:
Teljes árú részvételi díj: 19 990 Ft + Áfa / fő Csoportos jegy (3 főtől): 15 990 Ft + Áfa / fő
A jelentkezési lap (szerződés) aláírásával Megrendelő hozzájárul képviselői és kapcsolattartói személyes adatainak kezeléséhez a szerződés teljesítése és üzleti kapcsolattartás céljából. Hozzájárul továbbá, hogy számára a Vállalkozó hírleveleket küldjön. Megrendelő kijelenti, hogy Vállalkozó adatkezelési tájékoztatóját megismerte és kifejezetten elfogadja. (https://pphmedia.hu/adatkezeles) A rendezvényre való regisztráció a részvételi díj elfogadásának és megrendelésnek minősül, a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A részvételi díjról számlát küldünk a megadott email címre, 8 napos fizetési határidővel. Az étel és ital közvetített szolgáltatás. A rendezvény teljes időtartama alatt kép- és videófelvételek készülhetnek.