Flashmobokkal is turbóznák Budafok turizmusát

A Budafok-Tétény önkormányzata által hirdetett turisztikai ötletpályázatra beérkezett 16 pályaműből a zsűri négyet díjazott; a pályázóknak a főváros XXII. kerületének arculatát kellett megalkotniuk - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A közlemény szerint a pályázaton az első helyezést Benkő Máté és Jakus Anita 49 ötletből álló prezentációja kapta. Ötleteik között szerepelt például flashmobok szervezése, egyedi Budafok Bor logó kialakítása, valamint a győztesek szerint fontos lenne a tervekkel kilépni Budafokról, hogy később sok látogató érkezzen vissza a városrészbe. Az első helyezett nyereménye 300 ezer forint és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által felajánlott 4 borból álló borcsomag volt.

A második helyezettnek járó 200 ezer forintot és az MTÜ borcsomagját Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang Zsófia vehette át, akik pályázatukban a meglévő, jelenleg Budafokhoz köthető arculati elemek egyesítését és egy közös logó megalkotását szorgalmazták, valamint azt javasolták, hogy pesti mintára a budafoki Duna-partot is töltsék meg élettel. A tervek szerint az önkormányzat a legjobb javaslatokat az ötletgazdával együttműködésben valósítja majd meg a közeljövőben.

Budafok-Tétény önkormányzata még júliusban hirdetett ötletpályázatán arra várt ötleteket, hogyan tennék a budafoki borkultúrát és turizmust márkává, és hogyan építenék fel a kerület turisztikai arculatát. A pályázatra minden 18. életévét betöltött, de 35 évnél nem idősebb magyar, illetve európai uniós állampolgár jelentkezhetett, egyénileg és csapatban egyaránt.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.