A margarin trónfosztása: vajkirályság

Más sem volt látható, hallható egy időben a tévében, rádióban, csak az, hogy mennyire egészséges a növényi eredetű margarin, valamint a különféle rejtélyes összetevőjű, ámde könnyen kenhető vajkrémek fogyasztása, meg hogy a szív milyen egészségesen dobban tőle, az állati eredetű vaj pedig csak a baj forrása. De aztán fordult a kocka...

Valamiért el is hittük: vették a vásárlók a margarint, mint a cukrot, szegény vaj pedig méltatlanul egyre inkább háttérbe szorult. Aztán egyszer csak fordult a kocka: manapság aki ad magára, és fontos számára, valamint a családjának, hogy jót és finomat kenjen reggel a kenyérre, pirítósra – annak vaj kerül az asztalára.

A táplálkozási szakértők is nagy hirtelen a fejükre csaptak, és eszükbe jutott, a vaj mégsem egészségtelen, sőt… Koleszterin- és más zsírösszetevők gyors felszívódásáról, szív- és keringési betegségek elleni védelemről, immunrendszer-növelő hatásról kezdtek sorban értekezni – mintha mindig is ezt állították volna, nem pedig pont az ellenkezőjét. Na mindegy, fátylat rá. A lényeg: a vaj ismét itt van körünkben, immár elfoglalta megérdemelt helyét az élelmiszerek között, ezért egy magára valamit is adó étteremben vagy más vendéglátóhelyen tízből kilenc alkalommal vajjal kínálják a vendéget, nem pedig margarint tesznek elé.                        

Amennyiben felkeltette érdeklődését a téma, a teljes cikk a Magyarországon kapható vajak értékelésével együtt a Turizmus Trend / Vendég & Hotel szeptemberi lapszámában található.

 

 

 


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.