A ProWein 2023 új fejezetet nyit a kiállítás történetében

Amint azt a szerdai budapesti tájékoztatón megtudhattuk, a 2023. március 19-21. közötti ProWein kiállításra a felkészülés már hónapok óta zajlik, sőt, már a visszaszámlálás napjai is elkezdődtek.

A magyar borok kóstolójával egybekötött eseményen, amelyen a ProWein szakemberei tájékoztatták a jelen lévőket, a V4 országok borászati szakemberei, bloggerei, újságírói is részt vettek. A jövő évi rendezvény azért is különleges, mert az elmúlt 28 év sikertörténetét követi nyomon, egyben kiemeli, hogy a düsseldorfi nagyszabású kiállítás vezető szerepet tölt be ezen a piacon: a szakemberek itt ismerkednek meg az újdonságokkal, itt követik nyomon a bor- és szeszesital piac trendjeit.

 

Az már biztos: óriási méretű lesz

Természetesen az itteni nemzetközi termékspektrumra nemcsak a világ borászai kíváncsiak, hanem az élelmiszer-kiskereskedelem, a turizmus és a vendéglátás képviselői is. Annyit már most lehet tudni, hogy több mint 6000 kiállító lesz jelen, több mint 60 országból, a kiállítási központ 13 termében.

Jövőre a 2022-es szakvásárról a világjárvány miatt kényszerűen lemaradt Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika közösségi standokkal lesz jelen. Szintén a kiállítók között szerepel több tengerentúli nemzet és régió, így például Argentína, Chile, Kína, és az USA-t képviselve, Kalifornia. Az európai bortermelő nemzetek az egyes termővidékekkel, borászatokkal vagy borászati együttműködések formájában élnek a ProWein adta lehetőséggel: Német- és Franciaország, Görög- és Olaszország, Ausztria, Portugália, Svájc, Spanyolország, Magyarország és számos kelet-európai nemzet, mint például Georgia is, csak hogy a tíz legnagyobb európai kiállító országra szorítkozzunk.

Trendshow, akár műholdas közvetítésen keresztül is

A kiállítás minden évben a kereskedelmi márkák és almárkák versenye is. Kiállítás a kiállításon belül: ez a trendshow és ez 2023-ban sem fog változni. A több mint 120 kiállító a kézműves szeszes italok, kézműves sörök és almaborok rendkívül aktuális és széles skáláját mutatja be a 7.0-s csarnokban.

A siker jelszava: same, but different, vagyis azonos, de mégis más. A ProWein mindig teret ad az újdonságoknak, annak idején itt mutatkoztak be először a bio és organikus borok.A legújabb technikát alkalmazzák a ProWein World műholdas eseményein, Ázsiában és Dél-Amerikában. Ebben az évben az összesen öt vásárból négy szerepelt ily módon: Szingapúr, Sao Paolo, Mumbai és Sanghaj. Jövőre Hong-Kongban kerül sor hasonló rendezvényre. Egyébként is, Ázsia szerepe a borpiacon egyre növekszik.

Már most online elérhető a naprakész kiállítói adatbázis, valamint minden tudnivaló megtalálható: ITT

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.