hirdetés

Kinyitott a Kismező a Nagymezőn

Divatos small plate-koncepcióval nyílt meg az új gasztrohely a turisták által is szívesen látogatott Nagymező utca elején, a Pesti Disznó helyén.

hirdetés

A pesti belváros nyüzsgő forgatagában, a legendás Pesti Disznó helyén jnyílt meg szerdán a hazai gasztroszcéna izgalmas újdonsága, a Kismező. A Nagymező utcában debütáló étterem a Broadway vibráló hangulatát eleveníti fel, miközben kisebb társaságoknak megosztásra tervezett, small plate-es fogásokkal, nápolyi pizzákkal és más különleges fogásokkal várja a vendégeket.

Fotó: Kiss Bálint
Fotó: Kiss Bálint

A Pesti Disznó étterem bezárását követően Gerendai Károly (befektetőként), Besztercsényi András, Durgó Lajos és Pusztási Attila tulajdonosok egy olyan új, mostani trendekhez igazodó koncepcióval nyitottak - immár Kismező néven-, amely reflektál a vigalmi negyedre és annak múltjára: tökéletes helyszínt biztosít a Kismező egy rövid megállóra, de akár hosszabb, laza, baráti időtöltésre is.

Fotó: Molnár Dániel
Fotó: Molnár Dániel
 

A Digó Pizzával közösen fejlesztették ki a canotto pizzák receptúráját

Az étlapot Fekete Norbert kreatív séf (Olimpia Étterem, Portum Étterem) állította össze. Itt a small plate-ek kapták az egyik főszerepet, a különböző nemzetek konyhái egy-egy mediterrán csavarral mutatkoznak be: sárgabarack chutney-val tálalt mangalica rilette, szardellás grillezett cukkini saláta, lassan sült marhaoldalas céklával és man-golddal vagy a Harissa szósszal és padron paprikával tálalt garnéla.

Fotó: Molnár Dániel
Fotó: Molnár Dániel

A sharing-koncepció mellett a Kismező kemencéjében többek között lazacos, szarvasgomba-spianatás és sajátfűszerezésű salsiccia-s (friss nápolyi kolbászos) újhullámos nápolyi pizzák is sülnek.

Feel good bar, új koncepció és friss design

Izgalmas az italkínálat is: a vendégek széles borválogatásból kóstolhatnak tételeket, akár poharazva is. A bar-tenderek is lehetőséget kaptak a kreativitásra, így az alkoholos, valamint mentes koktélok széles skáláját kínálják. 

Fotó: Molnár Dániel
Fotó: Molnár Dániel

Kismező a Nagymezőn: a „pesti Broadway”, azaz a vigalmi negyed kialakulása a századfordulón, majd a világháborúk évei alatt ezen a területen, a Bajcsy-Zsilinszky út, az Andrássy út és a Rákóczi út által határolt kerületrészeken történt. A Kismezőben ezt az eklektikus, urbanizált, nagyvilági, pezsgő világot kívánják megidézni az arculatban is, amely a Socially ügynökség munkája.

Fotó: Molnár Dániel
Fotó: Molnár Dániel

Jó hír még az állatbaráthelyeket keresőknek: a Kismezőbe betérhetnek a négylábú kedvemcek is.

(forrás: Socially / Turizmus Online)
hirdetés

Letölthető fájlok

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk