Elkészült a világ gasztrotérképe

Végre elkészült a világ gasztrotérképe, legalábbis annak egy hangsúlyos része. A New York-i fotós, Henry Hargreaves és Caitlin Levin foodstylist egyesítették erejüket, és megalkották pár jelentős ország, illetve kontinens térképét, pusztán a régiókra jellemző ételek, élelmiszerek alapján.  A végeredmény látványos lett, kíváncsian várjuk a folytatást, a csokialapú Belgiumot vagy Izlandot rothasztott cápahúsból.

Amerikai Egyesült Államok
A „kukoricahangsúlyos” ország térképén nyomasztó fölényben van a tengeri, akár önmagában, akár pehelyként, akár, mint popcorn. Az élelmes szemek azonban láthatják az ország sokszínűségét.

India
India lett az egyik legszínesebb térkép, ami a világ legnagyobb országának bámulatos fűszerkultúrájának köszönhető.

Ausztrália
Az ausztrálok szeretik a rákot, ez nem kétség. Hogy pontosan miként, megmutatják Hargreavesék.

Japán
A tengeri alga a japán gasztronómia egyik bástyája, szinte mindenben megtalálható a levesektől kezdve a sushin át a fagylaltokig.

Olaszország
A csizmába sok minden belefér, többnyire olyan dolgok, amik jól mutatnak egy pizzán, és szoros barátságot ápolnak a tésztafélékkel.

Afrika
A fekete kontinens térképe kicsit sztereotíp, de örvendjünk inkább a látványos megvalósításnak.

Egyesült Királyság, Írország
A tea és az aprósütemények hazája, az egész Királyságot betelítik az édes finomságok és még az írek is ezt ropogtatják.

Franciaország
A páros Franciaországról alkotott térképe akár egy mini sajtlexikon is lehetne, persze az állandó kísérő, a baguette is feltűnik a képen.

Kína
A kínai tészta legendás, de talán nem is sejtjük, mennyiféle van. Szerencsére itt a mankó. 

Új Zéland
A sorozat záró darabja egyszerű lett, kicsit olyan, mint egy falhoz vágott kiwi, de az országban tényleg minden e gyümölcsről szól. Az állat védett, ne keressük a térképen…

www.dailymail.co.uk


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.