Továbbra is kevesebb sör fogy a horeca szektorban

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

A Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és az adatelemzésben részt vevő legnagyobb kisüzemi sörfőzde, a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes értékesítése 2022-ben 6,463 millió hektoliter volt, 1,3 százalékkal több a 2021. évinél, de 3,4 százalékkal alacsonyabb a 2019. évi 6,682 millió hektoliternél. "A sörgyártók tavaly keményen küzdöttek az elszálló energia- és alapanyagárakkal, az ebből eredő termelési nehézségekkel, de visszatekintve elmondható: ha nehezen is, de nagyobb visszaesés nélkül zárták az évet" - fogalmazott Kántor Sándor. A hazai termelés tavaly 5,567 millió hektoliter volt, gyakorlatilag megegyezett a 2021. évivel, de 5,9 százalékkal elmaradt a 2019. évi 5,915 millió hektoliteres termeléstől. Az öt legnagyobb magyar gyártó hozzájárulása a magyar költségvetés bevételeihez a prémium szegmens bővülése, a jövedéki adó emelése és a NETA kiterjesztése nyomán a forgalmat jóval meghaladó mértékben, 9,3 százalékkal nőtt, 2022-ben összesen 85,7 milliárd forintot tett ki - ismertette a Sörszövetség igazgatója.

Hozzátette, hogy a cégek mindemellett az általuk közvetlenül foglalkoztatottak létszámát is megőrizték, 2022-ben 1617 főt foglalkoztattak közvetlenül és további közel 20 ezer munkahely megtartásához járultak hozzá a magyar mezőgazdaság, vendéglátás és kereskedelem területén. Kántor Sándor kitért arra, hogy a HORECA szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljesítménye továbbra is a várakozások alatt maradt, amit jól mutatnak a szektorra jellemző újratölthető kiszerelések alacsony forgalmi adatai. A hordós sör tavalyi 424 ezer hektoliteres értékesítése ugyan egyharmaddal magasabb az előző évinél, de még mindig egynegyedével marad el a 2019. évi forgalomtól. A vendéglátásra jellemző újratölthető üveges sör 2022-ben eladott 920 ezer hektoliteres mennyisége csupán a pandémia előtti év 70 százalékát tette ki. Az egyes terméktípusokról szólva a Sörszövetség igazgatója elmondta: a teljes forgalom több mint felét (56 százalékát) adó középkategória eladása 2022-ben stagnált, 3,34 millió hektoliter volt, 8 százalékkal maradt el a 2019. évi 3,637 millió hektolitertől.

A gazdaságos termékek forgalma az öt legnagyobb magyar gyártó eladásaiban tovább esett, immár csak 8,4 százalékot tett ki, alig haladta meg a félmillió hektolitert. A prémium és szuperprémium sörök együttes forgalma immár hatodik éve töretlenül nő, 2022-ben elérte a teljes értékesítés közel 30 százalékát, 1,766 millió hektolitert. Folytatódott az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök forgalmának növekedése is, aminek eredményeként arányuk a teljes értékesítésen belül tavaly már meghaladta a 6 százalékot, míg a csökkentett alkoholtartalmú (2 százalék körüli) ízesített sörtermékek iránti kereslet marginalizálódott, 0,5 százalék alá csökkent. Kántor Sándor ismertetése szerint e folyamatokat tükrözik az egyes kiskereskedelmi kiszerelések forgalmának változásai: az egyutas üvegek forgalma 10 százalékkal nőtt, de még mindig csak 3,8 százalék a teljes forgalomban 235 ezer hektoliterrel, az aludobozos sör forgalma 1 százalékkal nőtt, 4,243 millió hektoliterre, míg a PET palackba töltött sörök értékesítése 16 százalékkal csökkent, 300 ezer hektoliter alá. Az aludobozos sörök részesedése a teljes forgalomban 69 százalék volt.

Forrás: MTI


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.