hirdetés

VinAgora érmes borok NÉBIH kontrollja

Ismét mindent rendben talált a NÉBIH a tavasszal megrendezett VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes borainak vizsgálata során.

hirdetés

A VinAgora Nemzetközi Borverseny, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve, idén is egyedülálló és úttörő gyakorlattal támogatta a verseny hitelességének további erősítését. A tavaly indult projekt célja idén is annak ellenőrzése volt, hogy a borversenyre benevezett minták megegyeznek-e a piaci forgalomban lévő, kereskedelmi engedélyt kapott tételekkel, vagyis, hogy a termelők nem próbálnak-e „speciális versenymintákkal” jogosulatlan előnyt szerezni piacon lévő boraiknak. A NÉBIH végül a tavalyi évhez hasonlóan 2019-ben is mindent rendben talált a tételek vizsgálata során.

forrás:123rf

A nemzetközi viszonylatban is különlegesnek számító kezdeményezés során a szervezők véletlenszerűen választották ki a VinAgora több, mint 100 érmet nyert magyar bora közül minden ötödiket. A mintákat ezután a NÉBIH bevizsgálta, majd a kapott analitikai eredményeket összevetette a borverseny nevezési lapján és a tétel forgalomba hozatali engedélyén szereplő adatokkal. Jó hír, hogy a NÉBIH vizsgálata megállapította, hogy az ellenőrzésre került minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezés során megjelölt, illetve forgalomba került borokkal, így visszaélés nem történt. A NÉBIH és a VinAgora vezetősége megerősítette, hogy a jövőben is folytatni kívánják a véletlenszerű ellenőrzéseket.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk