Itt a Tourism is Our Passion verseny győztesei

Vasárnap este 19 órakor felkerült a szakmai fotó pályázat Facebook-oldalára a végeredmény, azonnal nyomába eredtünk, és természetesen megosztjuk a Turizmus Online látogatóival is. Már csak azon okból is, hiszen végigkísértük e fontos és értékes verseny minden egyes mozzanatát, és mi is részesei lehettünk a végeredmény kialakításában.

Akkor tehát következzenek az értékes szakmai megmérettetésnek az idei győztesei:
 
2020 Emlékei kategória:
3. helyezettje:
BUDAPEST AIRPORT – KÍNAI ÁTSZÁLLÓ | Az első UFO | Csárdás Ferenc
2. helyezettje:
Árnyék fotóval jellemezném a jelenlegi helyzetet | Gastronomia | Szipli-Jáni Adrienn
1. helyezettje:
2020. március és 2021. március. Ez a hét egyik évben sem lett megnyitva. Bár megoldódnak
egy gombnyomásra minden! | Megáll az idő | Polacsek Eszter
 
 
Vendégek nélkül kategória:
3. helyezettje:
Üres villamosmegálló Budapesten, a hajnali órákban. | Szellemváró | Molnár Attila
2. helyezettje:
Tányércsörgés helyett néma csend | Csend a konyhában | Kecskés Anita
1. helyezettje:
Üres Libegő | Horror Libegő | Takács Marcell
 
Turizmus hősei kategória:
3. helyezettje:
Nehezített pálya a karantén konyhában (Kolping Hotel) | Érezd az illatát!
| Marton Zalán
2. helyezettje:
Soha nem adjuk fel | Még mindig talpon | Kutai Enikő
1. helyezettje:
Szálka.Vonóhorog Foodtruck Fotó:Czakó Balázs | Kihúzzuk Magunkat a ..-
ból!
 
Egy pillanatnyi mosoly kategória:
3. helyezettje:
Építkezésen dolgozunk, de a szakma a kisujjunkban van  | Csapat”építő” | Solymos Tibor
2. helyezettje:
Előzetes bejelentkezés nélkül, a korlátozások és a rossz idő ellenére van
aki belógott egy parksétára. | Renitensek | Tömösvári Szilvia
1. helyezettje:
Miután szépen rendet csaptam és kitakarítottam, leülök és pattintok egy
sört | Covid Vs. Hotel Industry | Tiboldi László
 
Gratulálunk!
 

Forrás: Facebook

Forrás: Tourism is Our Passion


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.