hirdetés

Rémisztő napok az Avalon Parkban

Hamarosan ijesztő maskarások lepik el a miskolctapolcai szállodát.

hirdetés

Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel, október végén idén is Halloween napokat tartanak az Avalon Parkban. A komplexum különböző vendéglátó egységei számos szórakoztató programmal várják vendégeiket, melyek között a gyerekek és a felnőttek is egyaránt megtalálják a leginkább kedvükre valót. 

A Maya Játszóparkban tökfaragó versenyen mérettethetik meg magukat az érdeklődők – a maximum négy fős csapatok korhatár nélkül vehetnek részt a versenyen. Az elkészült művek kiállításra kerülnek a Parkban és egy Facebookos szavazás után az Avalon Park és a verseny támogatójának, a RádióM zsűrijének döntése alapján a nyerteseket értékes ajándékokkal jutalmazzák.

Ezen kívül minden nap zenés, szórakoztató előadásokkal várják a gyerekeket, ahol többek között mesemondó műsor, bábszínház és bűvészbemutató is szerepel a műsorkínálatban. A gyerekeknek érdemes lesz rémisztő jelmezben érkezni a rendezvényre, hiszen október 29-én jelmezverseny keretein belül díjazzák a legkreatívabbakat. Annak sem kell aggódnia, akinek nincs ideje beszerezni az ijesztő maskarát; a Park lehetőséget biztosít bérlésre, valamint arcfestésre is. Ezen kívül az Avalon kincskereső programot is szervez a kicsiknek, valamint a játszópark területén rémisztő házzá átalakult fakuckóban édességgel jutalmazzák azokat a lurkókat, akik az animátoroknak valamilyen rövid produkciót adnak elő.

A HELL Kart & Event Center akcióval várja a gokart szerelmeseit. Az Avalon Sörkert & Grill Gardenben különleges halloweeni menüsorral várják a vendégeket, ahol a főszerep a sütőtöké lesz, november 3-án pedig maszkabált rendeznek a bulizni vágyó felnőtteknek, ahol DJ gondoskodik a jó hangulatról.

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Vajon lesznek fennakadások a turizmusban az idei főszezonban?

Partnerünk