A Hotel Lycium július 1-től izgalmas nemzetközi konyhával és tradicionális hazai ízekkel várja vendégeit éttermében, ahol a jövőben Elek Richárd séf felel az Átrium étterem konyhai munkáiért.
Csupán négy-öt órás autóút Budapestről, és máris vallások, etnikumok, kultúrák keveredésének műemlékekben gazdag, de kevésbé ismert világába jutunk – ez az egykori Galícia nyugati részét magába foglaló Podkarpackie régió.
Öt nap egy ország felfedezésére édeskevés, arra elég legfeljebb, hogy az ember felmérje, mennyi mindent kellett volna még megnézni. A befejezetlenség érzése egy izraeli utazás során még fájóbb, hiszen nem csupán három világvallás szent helyéről beszélünk, hanem a Közel-Kelet kulturális olvasztótégelyéről is, amelyet ráadásul változatos tájakkal áldott meg a természet.
Turizmus Online >> turizmus online >> vendég & hotel
2014-10-03
Szeptember közepén megnyílt makó első, négycsillagos színvonalú szállo- dája, a hotel glorius. minőségi hotelre jelentős igény volt már a városban, különösen amióta két évvel ezelőtt átadták a hagymatikum fürdőt.
Mostanában gyakran lehet Miskolc turizmusfejlesztéséről olvasni, nincs hét, hogy ne indulna el valami újdonság az Észak-magyarországi városban. Szükség is van a megújulásra, hiszen a vendégforgalom a KSH statisztikai adatai alapján jelentősen megnőtt az elmúlt év során – a miskolci TDM szervezet tagjai pedig egyként szeretnék elkényeztetni az ide érkezőket, Miskolc új arcát bemutatva nekik.