A vagyoni biztosítéktól a nyilvántartásokon át a befizetett összegek kezeléséig számos konkrét ponton módosítaná az utazási vállalkozók szabályozását a terület ellenőrzését végző kormányhivatal kereskedelmi hatóságként eljáró szervezeti egysége. A MUISZ legutóbbi vacsoráján Békési Tamás osztályvezető mutatta be a javaslatokat, amelyek révén álláspontja szerint elkerülhető lenne a Green Holidays csődjéhez hasonló botrány.
A biztosító hatásköréből adódóan nem tud többet tenni a károsult utasok érdekében, a hatóságokra bízza az ügy felderítését. Az indulhatunk.hu továbbra is áldozatnak tartja magát a kialakult helyzetben.
Búcsúzik a nyár és folytatódnak a MUISZ rendezvényei. Az első vacsora prezentációi többek között a Green Holidays Kft. csődjével is foglalkoznak illetve vendég lesz az Utazómajom készítője is.
Az utazásközvetítők érdekeinek hangsúlyosabb képviseletét kívánja ellátni egy most szerveződő zárt Facebook-csoport. Kezdeményezésük nem a MUISZ ellen irányul.
Összesen 6 utazási iroda összefogott és párbeszédet kezdeményezett a Magyar Utazási Irodák Szövetségével (MUISZ) az utaztatási szakmában kialakult jelenlegi helyzetről. Céljuk, többek között, hogy az utazásközvetítők érdekei jobban érvényesüljenek a szakmában.