Jön Rezét, a nosztalgiagőzös és erdei vonatozás, bábos-öko mesekuckó, kedves kutyák játszóháza, természetfotó kiállítás, vasúttörténeti gyűjtemény és erdőjárás lovasfogattal.
Negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben.
November 10-ig meghosszabbították a Tekerj a Zöldbe! programsorozatot, amelynek keretein belül idén eddig több mint 100 családbarát kerékpártúrát szerveztek már meg országszerte.
Két napon át szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, zenei és táncos programok várják a látogatókat a Skanzenben.
Közös desszertpályázatot hirdet több hazai szervezet. Céljuk a nemzetközi vendégek fogadására szervezett, vendéglátással egybekötött protokollalkalmak során kínálható egyedi desszert megalkotása.
A programturizmus.hu portál összeállította azoknak a településeknek a TOP listáját, amelyek programjait a legtöbben keresték tavaly. Az is kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb események.