December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a MÁV Zrt.
Hosszú hétvégékből 2024-ben nem lesz hiány, különleges lesz a következő év, mivel egyetlen ünnepnapunk sem esik hétvégére, így 7 hosszú hétvégére készülhetünk, ami turisztikai szempontból rendkívül biztató.
A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb légitársasága 2023 áprilisa és szeptembere között rekordmennyiségű, 33 millió utast szállított járatain.
A jövő év talán leginkább várt sporteseménye a 2024. július 26. és augusztus 11. között zajló nyári olimpia lesz Párizsban, ezért jövő nyáron az európai turizmus még inkább kiemelt központjává válhat a francia főváros.
Michael Deane északír séf 1997-ben nyitotta meg Deanes EIPIC nevű éttermét, mely egy éven belül meg is kapta a Michelin-csillagot. Most azonban a bezárás mellett döntöttek, mert a működésük túl drágának bizonyul – mind a vendégek, mind az étterem számára.
2023 első nyolc hónapjában a Máltára érkező turisták száma kis híján elérte a 2 millió főt (1,986k), ami 7,4%-kal haladta meg az eddig rekordernek számító 2019-es év azonos időszakát.
Eddig is gyakran cseréltek gazdát a hotelek és éttermek szerte az országban, de most a szokásosnál is több hirdetés jelent meg a Balaton környékéről - írja társlapunk, az mfor.hu.