Kialakulóban Európa-szerte egy merőben új turisztikai trend, amely hosszú távúnak mutatkozik, és amely a pokoli hőség, a viharok és a tűzesetek miatt a nyugodtabb, kellemesebb klímát részesíti előnyben. Mindez a lengyel vidékeknek, elsősorban a tengerpartjának is kedvez.
A Bloomberginformációi szerint a repülőtér tulajdonosi köre további hivatalos tárgyalásokba kezd, így a lap szerint többségi tulajdont szerezhet a magyar állam a Budapest Airportban - akár még ez év végéig bezárólag.
Régebben La Perle Noire néven ismerte közönsége azt a Mamaison Hotel Andrassy Budapesttel egy épületben található, a Hősök terére vezető Andrássy út felől is bejárattal rendelkező fine dining vendéglátóhelyet, amely most nevet és egyben koncepciót is váltott.
A tervezés során figyelembe vették a helyi lakosság igényeit és a meglévő zöldfelületek megóvása mellett újak létrehozására is törekedtek - az új csomópont emellett a forgalom dinamikájához is igazodik.
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre már sorban érkeznek a jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.