Ha megvizsgáljuk az idei friss adatokat, az látható, hogy többnyire a németek, olaszok, franciák veszik a magyar palackos borokat, de keresettebbek a könnyed, gyümölcsösebb fehérborok, rosék.
Márciusban és áprilisban mérséklődött a hazai borok belföldi feldolgozói értékesítési árának emelkedése, derül ki az AKI legfrissebb borpiaci jelentéséből.
Három hét múlva Sirha Budapest, ami egyben a Bocuse d’Or európai válogatója. Az orosz csapat visszalépett, az ukránok még kérdésesek, hogy részt tudnak-e venni a budapesti versenyen.
A borturizmus fellendítésének lehetőségeit vitatták meg az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) ötödik globális borturisztikai konferenciáján, a portugáliai Monsaraz-ben.
A Hungarian Business Wine Program keretében májusban Csehországban és Oroszországban mutatkoztak be az exportképes borászatok az Agármarketing Centrum (AMC) szervezésében.
Már lehet jelentkezni az Agrármarketing Centrum képzésére, amely a magyar borászatok exporttevékenységét támogatja egy 5 héten át tartó online előadássorozattal.
Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, melyen most 21 magyar bor online mesterkurzus keretében mutatkozott be Londonban.