Átadták az Év Pálinkás Bonbonja verseny díjait a 23. Gyulai Pálinkafesztiválon szombaton. A versenyt idén rendezték meg először, egyben Magyarország első bonbon versenye is volt.
Május 26. és 28. között rendezik meg az évről évre tízezernél is több látogatót vonzó, 19 hazai kereskedelmi pálinkafőzdét felvonultató Gyulai Pálinkafesztivált.
Az Év Pálinkás Bonbonja egy új, egyedülálló és nemzetközi tapasztalatok alapján felépített megmérettetés, amely a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként kerül megszervezésre.
A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.
Szeptember 15. és 17. között rendezik meg a 22. Gyulai Pálinkafesztivált, amelyen csaknem húsz pálinkafőzde és számos újdonság várja az érdeklődőket. Almából készül a nemzeti összetartozás pálinkája.
A programturizmus.hu portál összeállította azoknak a településeknek a TOP listáját, amelyek programjait a legtöbben keresték tavaly. Az is kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb események.