Csütörtök délután a tiroli Kaunertal közelében egy 41 éves lengyel sítúrázó vesztette életét, amikor lavina elsodorta és teljesen betemette. A sítúrázót kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.
Szlovéniában az elmúlt három évben gigantikus turisztikai fejlesztések zajlottak, amelyeknek célja szálláshelyek fejlesztése, hegyi üdülőhelyek átalakítása, valamint infrastrukturális hálózatok fejlesztései voltak.
Megnyitott az ország legmagasabb épületének tetején a VIRTU Restaurant. A budai MOL Campus 28. emeletén található a minden szempontból top gasztronómiai élménypont.
Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. konferenciát tartott a város és a térség szakmai közönségének a Grand Hotel Esztergom épületében november 20-án.
Egy hónapja még a heves választási kampány uralta a lengyel közbeszédet. Függetlenségük kikiáltásának ünnepén, november 11-én azonban már nyomát sem láttuk a megosztottságnak.
A vadonatúj Balatonfüred Kongresszusi Központban több mint 250 regisztrált szállodás és 66 kiállító társult tag részvételével november 15-én tartotta 2023. évi őszi közgyűlését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Helyszíni beszámolónk következik.
November 14-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a nagyszabású rendezvénynek a Nemzeti Múzeum Díszterme adott otthont.
A múlt évben Budapestre hozott Lumina Park népszerűségét tapasztalva a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. erre a téli szezonra már két fényparkkal készül.
2023 első nyolc hónapjában a Máltára érkező turisták száma kis híján elérte a 2 millió főt (1,986k), ami 7,4%-kal haladta meg az eddig rekordernek számító 2019-es év azonos időszakát.