Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott október 4-én az MTÜ, a KSH és az MSZÉSZ, amelynek során közösen értékelték és elemezték az idei nyár turisztikai eredményeit.
A Great Taste Awards minősítési rendszere a Michelin-csillagéhoz hasonló: egy, kettő, illetve három csillaggal értékelik a legjobbnak vélt termékeket. Két csillagot például a benevezett delikát termékek maximum tíz százaléka érhet el.
Teljes felújítását követően megnyílt Vésztőn az ikonikus Petrovszky-villa, benne a Kós Károly életművével és elfeledett belsőépítészeti terveivel foglalkozó enteriőrkiállítással.
A GVH gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Booking.com szállásfoglaló ki nem fizetett tartozásai miatt, ez derült ki a parlament Gazdasági Bizottsága turisztikai albizottságának keddi ülését követően.
A kormány döntése szerint a régi termékdíjjal azonos mértékűre csökken a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő összeg.
Flesch Tamást, az MSZÉSZ elnökét arról kérdeztük, hogy a szakma szerint hogyan befolyásolják a SZÉP-kártyát érintő új intézkedések a hazai vendégforgalmat.