Az elmúlt években a RATIONAL rendszeres díjazottja volt Európa egyik legrangosabb iparági versenyének, idén pedig a társaság lett az összesített győztes. (x)
Az utazási korlátozások feloldását követően jelentősen emelkedett a rendbontó utasok által elkövetett, akár fizikai atrocitással is járó incidensek száma.
San Francisco belvárosa újabb csapást szenvedett, miután két legnagyobb szállodájának befektetője hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a hitel törlesztését.
A Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet szerint a diákmunkás átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak az idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintot is lehet keresni.
Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.
Az augusztusi atlétikai világbajnokságra több tízezer külföldi látogat hazánkba, a május 31-én Budapesten megrendelésre kerülő Európa Liga-döntőre pedig a múlt hétvégére már 34 ezer előfoglalást regisztráltak.