Csupán négy-öt órás autóút Budapestről, és máris vallások, etnikumok, kultúrák keveredésének műemlékekben gazdag, de kevésbé ismert világába jutunk – ez az egykori Galícia nyugati részét magába foglaló Podkarpackie régió.
Öt nap egy ország felfedezésére édeskevés, arra elég legfeljebb, hogy az ember felmérje, mennyi mindent kellett volna még megnézni. A befejezetlenség érzése egy izraeli utazás során még fájóbb, hiszen nem csupán három világvallás szent helyéről beszélünk, hanem a Közel-Kelet kulturális olvasztótégelyéről is, amelyet ráadásul változatos tájakkal áldott meg a természet.
Az Egyesült Arab Emírségekről mindenkinek Dubaj, esetleg Abu-Dzabi és a fényűző gazdagság jut eszébe. De vajon mit nyújt a Magyarország területénél alig kisebb ország többi része a turistáknak?
Valahogy úgy vagyunk mi, magyarok a lettekkel és a litvánokkal, mint az amerikai turista Budapesttel és Bukaresttel: gyakran összekeverjük. Soha nem jártam a Baltikumban, épp itt volt az ideje landolni a repülővel Rigában. A másik rossz beidegződés, hogy már előre felkészülünk a kellemetlenségekre, ha az egykori Szovjetunió területére indulunk. Igaz, ez a rossz érzés most beigazolódni látszik: bár a számítógépes foglalási rendszer furcsaságainak köszönhetően két érvényes autófoglalással is rendelkezem ugyanannál a cégnél, még sincs egy szabad jármű sem..
Európa legfiatalabb nagyvárosai közé tartozik a háromszáz évvel ezelőtt alapított Szentpétervár, mégis hihetetlenül gazdag látnivalókban. Ősszel különösen gyönyörű a parkokkal megáldott, csatornákkal szabdalt Néva-parti metropolisz.
Megvan: „Don’t cry for me, Argentina”? Igen, ez az a híres dal az Evitából, amelyet Madonna 1996-ban Pesten énekelt fel egy musicalfilm kedvéért. A film Perón elnök feleségéről szól, akit az argentinok nemzeti hősként tiszteltek és imádtak. Ebbe az országba indult, sőt ott egy őserdő mélyére költözött néhány magyar. Dél-amerikai magyarok meglátogatásáról szól a következő történet.
Malopolska, a hozzánk legközelebb eső lengyel régió hegyes, erdős vidék, ahol egymást érik a magyar utazásszervezők által ritkán programozott, értékes nevezetességek.
Malajzia a világ vezető turisztikai nagyhatalmai közé tartozik. Az évi 25 millió turistaérkezés révén a globális toplista 10. helyén áll, Kína után a második legnépszerűbb ázsiai úti cél. A népszerűségnek több oka van, de legfőképp a kiváló infrastruktúra – modern repülőterek, autópályák, szállodák –, a jó ár-érték arány, a sokszínű – maláj, kínai, indiai és bennszülött – kultúra és a sokfelé még érintetlen természeti környezet vonzza Malajziába a turisták millióit.