A könyörtelen Budai Gyula...

feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációjának ügyében - tájékoztatott csütörtökön a kormányzati portál.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2005-től 2010-ig tartó privatizációs eljárás keretében hozzávetőleg 85 millió euró, mai árfolyamon számítva 24 milliárd forint kár érte a magyar államot – jelentette be csütörtökön Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

Ennek alapján a Kormánybiztosi Hivatal vizsgálatot indított és hivatali visszaélés ügyében büntető feljelentést tett. Budai Gyula a részletekről szólva elmondta: a Budapest Airport Zrt. (BA Zrt.) privatizációs szerződését a Hochtief Airport GmbH kötötte meg, a Pénzügyminisztérium részéről a lebonyolításban Draskovics Tibor, majd Veres János járt el.

Kifejtette: a privatizáció során az állam eladta a részvényeinek 75 mínusz 1 százalékát, valamint a vevő meghatározott fejlesztések megvalósítására vállalt felelősséget. A fejlesztések elvégzésének határideje 2011. volt, a Budapest Airport Zrt.-nek mintegy 260,6 milliárd eurót kellett volna beruházásra fordítania. Ez az összeg az állami vagyont gyarapította volna – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A BA Zrt. 2006. és 2007. között ugyanakkor - folytatta - összesen 46.525.597 euróval kevesebb összeget fordított az említett fejlesztésekre. Ezt az összeget a BA Zrt. köteles lett volna az MNV Zrt.-nek megfizetni, illetve az összeg a teljesítési bankgaranciából lehívható lett volna. A BA Zrt. kezdeményezte 2008. 2009. és 2010-ben is ezen kötelezettségvállalások átütemezését. Ebben az időszakban 39.036.04 euró volt lehívható, tehát ekkora összegű kár érte az átütemezések során az államot, úgy hogy közben semmilyen hátrányos jogkövetkezmény nem érte a BA Zrt.-t – fogalmazott.

Ugyanakkor a témában jártas forrásaink szerint a kormánybiztos elfelejti azt az apróságot, hogy időközben volt egy válság is, amikor is az utasforgalmi adatok nem indokolták a bővítést. Forrásunk szerint erre a privatizációs szerződés is kitér, olyan formában, hogy megfelelő forgalom híján a fejlesztések átütemezhetők.

Budai Gyula rámutatott: a Pénzügyminisztérium vagy az előkészítést végző vagyonkezelő hibás döntést hozott, amikor hozzájárult ahhoz, hogy a British Airports Authority-től átvegye a Hochtief Konzorcium a BA Zrt-t, mivel a konzorcium mind a működtetéshez, mind a fejlesztésekhez hitelt vett föl, aminek költségeit szintén elszámolhatta a fejlesztési kötelezettségvállalások teljesítése címén.


Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.