hirdetés
hirdetés

A Ryanair új budapesti járatokat indít

Nyolc budapesti bázisú géppel 62 útvonalat kínálnak, ezzel továbberősítik magyarországi jelenlétüket.

hirdetés

Mint csütörtöki sajtótájékoztatójukon Jason McGuinness, a Ryanair kereskedelmi igazgatója elmondta, 2022 nyarán heti 500 budapesti járatot fognak üzemeltetni, 150-nel többet, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó nyáron.

A kereskedelmi igazgató kiemelte, azzal ünneplik budapesti bázisuk megnyitásának tizedik évfordulóját, hogy 2022 nyarára minden idők legnagyobb budapesti menetrendjét hirdetik meg, illetve 200 millió dollár többlet beruházással további  két repülőgépet állomásoztatnak a budapesti repülőtéren. Ezzel a légitársaság több mint 800 millió dolláros budapesti beruházása 240 légiközlekedési munkahelyet és 4000 közvetett munkahelyet fog támogatni a budapesti régióban.
A légitársaság Budapesten állomásoztatott flottája így az idén nyolc repülőgépre bővül,  közülük kettő Boeing 737 8-200 új generációs repülőgép lesz. A bővített flotta összesen 62 útvonalat fog biztosítani, köztük 8 újjal.

A célállomások között lesz Stockholm, Krakkó és Torino, valamint növelik a járatsűrűséget a kedvelt nyaralóhelyekre, így Athén, Korfu, Barcelona, Malaga, Palma és Páfosz reptereire.
 

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk