hirdetés
hirdetés

Elbukta tagságát az ICAO kormányzótanácsában Oroszország

Nem választották újra tagként Oroszországot szombaton az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének (ICAO) kormányzótanácsában - írja az AIRportal.hu.

hirdetés

A háromévente ülésező, 193 tagú szervezet montréali közgyűlésén Oroszország nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy tagja maradhasson a 36 tagból álló kormányzótanácsnak. Poppy Khoza, a közgyűlés dél-afrikai elnöke “példátlannak” nevezte az előállt helyzetet – számolt be az MTI közlése alapján a hirado.hu.

Kanada és több európai ország előzőleg jelezte, hogy ellenzi Oroszország újraválasztását. Omar Alghabra kanadai közlekedési miniszter a hét elején úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, „fontosnak tartják, hogy Oroszországot felelősségre vonják”. Nyugati vádak szerint az orosz hatóságok törvénytelenül foglaltak le több száz külföldi repülőgépet, ezt Moszkva tagadja.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos


Oroszország korábban lezárta légterét 36 ország – köztük az Európai Unió 27 tagállama – előtt, válaszul arra, hogy a nyugati országok az orosz légi közlekedési szektort is érintő szankciókat vezettek be az Ukrajna ellen februárban indított orosz támadás miatt.


hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

A legnagyobb versenytársak ma a turizmusban azok az ágazatok, amelyek elhalásszák az értékes munkaerőt. Ebben a versenyben a képzés a legnagyobb fegyver. Ez őszi lapszámunk egyik fókusztémája.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk