hirdetés
hirdetés

Felszámolást kezdeményezett versenytársa a Malév GH ellen

A repülőgépek földi kiszolgálását végző, állami Malév Ground Handling Zrt. ellen felszámolást kezdeményezett versenytársa, a BudPort Kft. 

hirdetés

A lépésre hetek óta lehetett számítani, miután a BudPort nemrég stratégiai szövetségre lépett az Airport Security (AS) Zrt. nevű, a repülőgépek takarítását és a csomagok rakodását végző céggel, és átvette a Malév GH-nál fennálló, százmilliós nagyságrendű követelését is.

A 2,8 milliárd forintos adósságállománnyal küzdő, több mint 300 embert foglalkoztató Malév GH felett az utóbbi időben gyülekeznek a felhők: a kormány gazdasági kabinetje egy héttel ezelőtt utasította el azt az előterjesztést, amely szerint a társaság működésének újjászervezésére összesen 5,3 milliárd forintot fordított volna az állam.

A Magyar Nemzet úgy értesült, az elképzelést Tállai András, a nemzetgazdasági tárca adóügyekért felelős államtitkára azért utasította el, mert az Malév GH-nak tetemes adótartozást halmozott fel, míg Lázár János kancelláriaminiszter azért tartotta aggályosnak az elképzelést, mert a pénz folyósítása kapcsán felmerülne a tiltott állami támogatás gyanúja.

Lázár aggodalmát az táplálhatta, hogy a pénzből több száz millió forint adósság- és bérrendezésre ment volna. Márpedig az európai uniós előírások alapján ilyen célra nem használható fel jogszerűen állami forrás.

A nemzetgazdasági kabinet döntésében szerepet játszhatott az is, hogy tiltott állami támogatás gyanúja miatt feljelentették az Malév GH-t az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságánál. A vizsgálat lefolytatásáról várhatóan a héten dönt a brüsszeli testület.

A kiélezett helyzet könnyen zuhanórepülést hozhat a piacon is: a BudPort felszámolási kezdeményezésének hírére más hitelezők is beállhatnak a sorba. Sőt, a cég nagyobb partnerei is felülvizsgálhatják az együttműködést: a Malév GH több mint egymilliárd forinttal tartozik a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak (BA) - olvasható a Magyar Nemzet oldalán. 

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai