hirdetés
hirdetés

Ismét kedvezményes közlekedési bérletet vezetnek be Berlinben

A nyári hónapok után az év utolsó szakaszára is kedvezményes árú közösségi közlekedési bérletet vezetnek be Berlinben - döntött a tartományi rangú német főváros vezetősége csütörtökön.

hirdetés

A város teljes területén - vagyis az A és a B közösségi közlekedési övezetben - érvényes bérlet havi szinten 29 euróba kerül és az október-decemberi időszakra szól. A kedvezmény jelentős megtakarítás az utazóközönségnek, tekintve, hogy szeptemberben 86 euróba kerül egy havi bérlet az A-B zónára. Ugyanakkor csak megkötésekkel vehető igénybe, 29 eurós havi bérlet például nem is lesz. A kedvezmény az úgynevezett előfizetéses konstrukcióban érhető el, ami azt jelenti, hogy éves bérletet kell vásárolni havi részletfizetéssel, és a szerződést az első három hónap, azaz 2022 utolsó negyedéve után rendkívüli felmondással meg lehet szüntetni.

Berlin a 16 német tartomány közül az első, amely az általános drágulás okozta lakossági terhek ellensúlyozására a június-augusztusi időszakra országszerte bevezetett úgynevezett 9 eurós bérlet - helyi és regionális havi közösségi közlekedési bérlet - intézménye után új megoldást alkalmaz a közlekedés költségeinek további mérséklésére. A tartományi kormány (szenátus) a havi 29 eurós bérletet átmeneti megoldásnak szánja, arra számít, hogy az év végéig sikerül országosan egységes rendszert kidolgozni, így a kedvezményes előfizetéses bérlettel utazóknak nem kell majd felmondaniuk a szerződést. A közlekedési vállalatoknál a kedvezményes bérlet miatt jelentkező bevételkiesés pótlására 105 millió eurót különítettek el a költségvetésben.

A Berlin körül elterülő Brandenburg tartomány pénzügyi okokra hivatkozva nem csatlakozott a kezdeményezéshez, így a fővárosban dolgozó ingázók jelentős részének lakóhelyén, a közvetlenül a város határánál húzódó C övezetben nem érvényes a kedvezmény.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

A legnagyobb versenytársak ma a turizmusban azok az ágazatok, amelyek elhalásszák az értékes munkaerőt. Ebben a versenyben a képzés a legnagyobb fegyver. Ez őszi lapszámunk egyik fókusztémája.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk