Ismét fellobogózott gép az airBaltic-nál

A lett airBaltic légitársaság és az Airbus Canada repülőgépgyártó cég közösen mutatták be a légitársaság 40. Airbus A220-300 típusú repülőgépét, mely különleges festést kapott és a lett zászló színeiben pompázik - tájékoztatta lapunkat a légitársaság. 

Az airBaltic 40. Airbus A220-300-as repülőgépe a tervek szerint 2023 áprilisának elején csatlakozik a légitársaság flottájához és a mérföldkő megünneplésére egy különleges eseményen kerül majd sor, a lett fővárosban Rigában. Ez lesz a második Airbus A220-300 a légitársaság flottájában, melynek festése a lett zászló színeit tükrözi.

Több mint hat évvel ezelőtt vált az airBaltic az Airbus A220-300-as repülőgépek globális üzemeltetőjévé. Az évek során a repülőgéptípus a légitársaság működésének gerincévé nőtte ki magát. 2020 májusa óta pedig a légitársaság minden járatát ezzel az egyetlen repülőgéptípussal – Airbus A220-300 – üzemelteti, mely jelenleg a világ „legzöldebb” kereskedelmi repülőgépe.

2023 februárjában a lett airBaltic légitársaság 232 800 utast szállított, vagyis 86%-kal többet, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónapban a légifuvarozó 2560 járatot hajtott végre, ami 33%-os növekedést jelent 2022 februárjához képest.

 

 


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.