hirdetés
hirdetés

Megnyílt a negyedik nemzetközi repülőtér Moszkvában

Felavatták a moszkvai légiközlekedési csomópont negyedik nemzetközi repülőterét hétfőn Zsukovszkijban.

hirdetés

Az új létesítményt a Gromov Repüléskutató Intézet infrastruktúrájára alapozva fejlesztették ki. Öt és fél kilométeres leszállópályája, amely a maga nemében a leghosszabb Európában, a katonai, a teher- és utasszállító gépek minden típusának fogadására alkalmas. Ezen a repülőtéren rendezték meg kétévenként a Nemzetközi Légi- és Űrszalont (MAKSZ).

Az alapvetően "fapados" és charterjáratok fogadására berendezkedő zsukovszikiji repülőtér kiépítése mellett az orosz főváros három nemzetközi repülőtere - Seremetyevo, Vnukovo és Domogyedovo - túlzsúfoltsága és szolgáltatásainak drágasága miatt döntöttek. (Korábban a 2010-ben bezárt Bikovo is fogadott nemzetközi járatokat.)

A moszkvai közúti körgyűrűtől mintegy 20 kilométerre délkeletre található Zsukovszkij kiépítésének első üteme 2014-ben kezdődött el, amelynek keretében egy 15 négyzetméteres terminál készült el, áteresztő képessége évi 4 millió utas. 2019-re a tervek szerint a létesítménynek két, együttesen 60 ezer négyzetméteres terminálja lesz, évi 12 millió fős kapacitással.

A repülőtér tulajdonosa a 75 százalék mínusz egy részvény arányban a repterek építésére, bővítésére és igazgatására szakosodott litván Avia Solutions Group holdinghoz tartozó Ramport Aero Rt., amely a balti állam és Oroszország mellett Lengyelországban és Olaszországban is jelen van. A kisebbségi tulajdonos a technológia-kivitelt támogató Rosztyeh (Rostec) állami cég Rosszija elnevezésű közlekedési és kiállítási leányvállalata.

Az egyelőre nem konkretizált tervek szerint Zsukovszkij repülőterére is közvetlen expresszvonat jár majd a moszkvai belvárosból, miként Seremetyevóra, Vnukovóra és Domogyedovóra. Ez a vonat a Kazanyi pályaudvarról indul majd. A reptér mellett felépítenek egy 250 szobás szállodát és parkolórendszert is.

A reptér avatásán részt vett Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és kormányának több tagja is. A létesítmény átadását eredetileg március 15-re tervezték, de az ünnepséget az orosz közlekedésbiztonsági hatóság (Rosztransznadzor) kifogásai miatt el kellett halasztani.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Pályázzon és nyerjen!

Meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.!
Legyen részese Magyarország nemzetközi szinten is elismert szálloda- és vendéglátóipari designversenyének, a Klasszis TopDesign 2022-nek, ahol egyedül az számít, mennyire szép, különleges és egyedi az a kisebb-nagyobb szálláshely, vendéglátóegység, irodai vendéglátóhely, borászat, pincészet vagy a Horeca-szegmenst megcélzó digitális platform, innováció vagy más beszállítói termék, amely az Ön tulajdonában van vagy Ön üzemelteti. További információ és a pályázat beadása
: ITT

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk