Nem sokkal nőtt az utasforgalom

2011. III. negyedévben a helyközi személyszállítást az utazók valamelyest intenzívebben vették igénybe, mint a tavalyi azonos időszakban. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az újonnan jelentkező, vagy visszatérő külföldi fuvarozóknak is köszönhetően – segítve ezzel a turizmust is – élénkült, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentéséből.  

Az időszakban a súlypontot jelentő közúti és vasúti áruszállítás esetében egyaránt folytatódott a belföldi teljesítmények visszaesése, miközben a nemzetközi szállítás gyarapodott. A  Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma négyévi visszaesést követően jelentősen bővült, de a járművek közel fele használt volt, derül ki a tájékoztatóból.

Ami a személyszállítást illeti, a helyközi utasforgalom nem változott lényegesen a tavalyi első háromnegyed évhez képest, míg az utaskilométerben mért teljesítmény 2%-kal nőtt.

A belföldi távolsági személyszállítás terén – a szállított utasok számát tekintve – az autóbuszforgalom súlya a meghatározó: 78%. A nemzetközi szállításban 56%-os részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, a vasút 27-os, az autóbusz 17%-os hányadot képvisel. A nemzetközi vasúti személyszállításban az utasok több mint 50%-a beutazó volt.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 71 országgal lebonyolított utasforgalma 6,8
millió fő, ami 9%-kal volt több, mint a 2010 első háromnegyed évi. Ezt az utasforgalmat összesen 83,9 ezer, az előző évinél 5%-kal több járattal realizálta. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaságok a MALÉV, a Wizz Air, a Lufthansa, az EasyJet, a KLM, a Swiss és a Travel Service. Nem menetrend szerinti forgalmat 66 ország irányában bonyolított le a repülőtér.

A legnagyobb súlyú országok a menetrend szerinti forgalomban Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország, míg a nem menetrend szerinti forgalomban Törökország, Egyiptom, Görögország és Spanyolország voltak.

A helyi személyszállítás utasszáma és az utaskilométerben mért teljesítménye is 1%-kal nőtt 2010 első háromnegyed évéhez képest. A legmagasabb – az utasszámot tekintve 55%-os, az utaskilométert figyelembe véve 58%-os – részaránya az autóbusz-közlekedésnek volt. Az autóbuszon utazók 48%-a Budapesten közlekedett.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.