hirdetés
hirdetés

Tovább bővül a Ryanair átszállós jegyértékesítési szolgáltatása

Több újdonsággal is előrukkolt a Ryanair: az átszállós jegyek értékesítésének szolgáltatását kibővítenék Londonra és Dublinra is, járatokat állítanának az Alitalia helyére illetve új együttműködési megállapodást is kötöttek.

hirdetés

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, az értékesítések nagyon jól állnak, a római tapasztalatok - ahol már bevezették a csatlakozások biztosítását - rendkívül pozitívak.

A foglalások a többi olasz útvonalon is emelkedtek Róma irányába, ennek köszönhetően növekedett piaci részesedésük az olasz piacon. Hangsúlyozta, egy éven belül London Stansted és Dublin repülőterén is bevezetik a szolgáltatást.

Fiumicino repülőtéren a Ryanair 2,5 órás csatlakozási időt garantál, az üzemelés eddigi tapasztalatai szerint fennakadás és probléma nélkül. 

A vezérigazgató azt is kijelentette, hogy ha összeomlik a csődközelbe került Alitalia, az ír fapados rövid határidőn belül akár harminc darab Boeing 737-800-ast tud Olaszországba telepíteni, és beállítani az Alitalia járatainak helyére

A Ryanair egyébként nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik Olaszországban, mint az Alitalia: előbbi 23 százalékos, utóbbi 18 százalékos szeletet hasít ki a dél-európai ország légiközlekedéséből. 

Pár nappal ezelőtt pedig azt is bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötöttek az Air Europaval, így mostantól a spanyol légicég 20 hosszútávú járatára lehet jegyet foglalni a Ryanair honlapján keresztül. 

A mallorca-i székhelyű Air Europa Spanyolország harmadik legnagyobb légitársasága az Iberia és a Vueling után, jelenleg 53 gépes, Boeingokból, Airbusokból és ATR-ekből álló flottájával 44 célállomásra közlekedik. A társaság a SkyTeam légiszövetség tagja.

A Ryanairnek ez már a harmadik interline-megállapodása, korábban a Norwegiannel és az Aer Lingusszal állapodtak meg hasonló szolgáltatásról.

forrás: commons.wikimedia.org/ Raboe001
forrás: commons.wikimedia.org/ Raboe001

 

(forrás: AIRportal.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk