hirdetés
hirdetés

Ausztriában fizetést sorsolnak ki a szezonmunkásoknak

Miközben a síelők már az igazi szezonkezdetre várnak, a síterepek vezetői egyre gondterheltebben ráncolják a homlokukat. Az ok Ausztriától Észak-Amerikáig ugyanaz. Óriási hiány van munkaerőből és az oltások mellett az előző elmaradt szezon is közrejátszik - írja a Síelők.hu.

hirdetés

Lisa Walcher, a helyi turisztikai hivatal vezetője még október közepén jelentette ki, hogy közel 3000 alkalmazott hiányzik még Obertauern környékén a szezonkezdet előtt. Valószínűleg ez a szám azóta sem csökkent jelentősen. Pedig a helyiek igyekeznek.

Obertauern már a 2018/19-es szezonban is bevezetett egy applikációt a síterep környékén dolgozó idénymunkásoknak, akik ezzel olcsóbban vásárolhattak, vagy vehettek igénybe szolgáltatásokat. A próbálkozás sikeresen indult, de a tavalyi koronavírussal terhelt szezon visszavetette a fejlődést. Idén nagy hangsúlyt kap a kezdeményezés.

A helyiek odáig mentek, hogy az obertauerni idénymunkások között a szezon végén sorsolást tartanak. Decembertől áprilisig, minden hónapra valakit kisorsolnak, aki megkaphatja pluszba a havi fizetését. Jelentkezni a szezon alatt bármikor lehet, a sorsolást 2022. március 31-én tartják.

A helyi szállodások elnöke szerint a tavalyi lezárások után a munkaerő 10%-a inkább az egészségügyben folytatja. További 10% személyes okokból váltott. És további 10%, akik Kelet-Európából jöttek, most nem jönnek. Köztük a magyarok, akik külön dicséretet kaptak jó német nyelvtudásuk miatt.



A magyarok egy részének visszatérését megnehezíti, hogy sokan keleti vakcinákat kaptak, amellyel nem tudnak munkát vállalni. Az illetékes osztrák szervek hiába jelezték a problémát, eddig nem született megoldás. Természetesen a külföldi idénymunkások közül többen inkább otthon maradnak, a kevesebb pénzt, de biztos munkát választják a tavalyi szezon bizonytalansága után.

A példa nem csak Ausztriára jellemző, és Észak-Amerikából is hasonló hírek érkeznek. 

(forrás: Síelők.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk