hirdetés
hirdetés

Csőd szélén a Thomas Cook

Nagy bajban a világ egyik legnagyobb brit utazási irodája, most épp 200 ezer angol utazik velük valemerre a világban, adja hírül az euronews.com hírportál.

hirdetés

Napokon belül csődbe mehet a világ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező utazási irodája, a brit Thomas Cook. A vállalatnak gyakorlatilag azonnal szüksége van 200 millió fontra, azaz nagyjából 75 milliárd forintra, különben nyaralók százezrei kerülhetnek bizonytalan helyzetbe.

Voltak már riasztó előjelei a csődnek, hiszen ezért érdeklődtek már a nyár derekán kínai befektetők a brit utazási cégnél. És bár a cég tulajdonosi körének átalakításáról sikerült megállapodni többek között a kínai befektetőcsoport részvételével, az 1 milliárd eurós üzlet most veszélybe került, mert a cég hitelesei még több pénzt kérnek.

A Thomas Cooknak több mint húszezer alkalmazottja van, és hatszázezer ügyfele tölti éppen a nyaralását, főleg britek, németek és skandinávok. Ha a cég csődbe megy, majdnem 200 ezer brit állampolgárt kellene hazatelepíteni, többet, mint békeidőben korábban bármikor.

A vállalatot több mint 180 éve alapították, évente 22 millió ügyfelet utaztat, és van négy saját légitársasága is.

Ha nem sikerül átvészelnie a válságot, két éven belül a második nagy utazási vállalat lehet, amelyik csődbe megy az Egyesült Királyságban. 2017-ben a Monarch összeomlásakor a brit kormány minden kint rekedt turistát hazaszállított.

Szerkesztőségünk megkereste Békefi Veronikát, a Thomas Cook leányvállalata, a Neckermann Magyarország ügyvezető igazgatóját. A szakembert arról kérdeztük, miként érinthetik a magyar kiutaztatásban piacvezető céget a Thomas Cook körüli negatív hírek: "Egyelőre még nem biztos, hogy visszafordíthatatlan problémák elé néz anyavállalatunk. A magyarországi cég szerencsére egészséges vállalat. Nincsenek tartozásaink, minden általunk igénybe vett szolgáltatás ki van fizetve. Utasaink biztonságban vannak. A jövőre nézve is vannak terveink. Ha mégis a legrosszabb következne be, a Neckermann Magyarországot ez annyiban érintheti, hogy várhatóan értékesíteni fogják - tudtuk meg Békefi Veronikától.

 

(forrás: Euronews, Turizmus Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk