Hangjuk alapján mentik meg a korallzátonyokat brit tudósok

Brit kutatók olyan mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztettek, amivel elemezni tudják a korallzátonyok hangját, és ez alapján alkotnak képet az állapotukról.

A korallzátonyok hangzásvilága összetett és változatos: a halak és a zátony környéki másfajta élőlények rengeteg különböző hangot adnak ki, és ezek megfelelő lekövetésével megállapítható, hogy mennyire egészséges egy-egy zátony.

A hangtérképek elemzése időt, türelmet és rengeteg energiát kíván, ezért brit kutatók a mesterséges intelligenciát (MI) hívták segítségül - írja az euronews.

Új tanulmányukban az Exeteri Egyetem azt írják, hogy egy számítógépes algoritmusnak egészséges és leromlott állapotú zátonyok felvételeit „mutatták meg”, és betanították a gépet arra, hogy különbséget tegyen közöttük. A rendszer ezt követően további felvételeket elemzett, és 92 százalékában sikerült helyesen azonosítania a zátonyok állapotát.

Ben Williams, a tanulmány vezető szerzője az Euronews Nextnek azt mondta, hogy „ha csak rájuk nézünk, nem is gondolnánk, hogy a korallzátonyok valójában »nagyon zajos helyek«. Egy nyüzsgő zátonyon hallani lehet a rákok ollóinak csattogását, ami leginkább a tábortűz pattogására hasonlít. A halaknak is egész hangosak. Morognak, kopognak: nem is gondolnánk, hogy a hallott hangok valójában egy halból érkeznek."



Williams elmondta, hogy egy lepusztult zátonyon a hangzásvilág sivárabb. Sokszor hiányzik a halak közti kommunikáció, a táplálkozásuk zaja, vagy ahogy éppen megvédik magukat.

A korallzátonyok egészségi állapotának nyomon követése a hangok segítségével egyszerű módszer arra, hogy tudomást szerezzünk az élőhely állapotáról anélkül, hogy búvárokat kellene a mélybe küldeni. „Bedobunk egy hidrofont a vízbe, otthagyjuk hetekre vagy hónapokra, és folyamatosan, nagy mennyiségű adat érkezik a helyről" – szögezi le Williams, de hozzáteszi, hogy az adatok elemzése már nem ennyire egyszerű, és pont ezért vonták be a mesterséges intelligenciát. Az MI segít automatizálni a folyamatot,a felvételek pedig gyorsan és pontosan elemezhetőek.

A kutatók bíznak benne, hogy a technológia hozzájárulhat a világ megmaradt korallzátonyainak megőrzéséért folytatott küzdelemhez. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint a korallzátonyok mintegy 25-50 százaléka elpusztult, és 60 százalékuk veszélyeztetett. A zátonyok jelentős élelmiszer- és jövedelemforrások, illetve védik az alacsonyan fekvő szigetországok partjait. Az UNEP szerint mintegy 850 millió ember él korallzátonyok 100 km-es körzetében, a zátonyra „épített” szolgáltatásokból pedig valamilyen gazdasági hasznot húznak.

Az Exeteri Egyetem tanulmányában felhasznált felvételek a Mars Coral Reef Restoration Project (Mars korallzátony helyreállítási projekt) keretében készültek. A projekt célja, hogy Indonéziában helyreállítsák a súlyosan károsodott zátonyokat. Williams úgy véli, hogy fejlesztésük hamarosan a világ minden tájára kiterjeszthető, és így más helyreállítási projekteknél is segédkezhetnek. „Szeretnénk a világ minden tájára hidrofont küldeni, például a Maldív-szigetekre, a Nagy Korallzátonyhoz, illetve Mexikóba. Minden egyes partnerünknek, akik hasonlóan szeretnének adatokat gyűjteni."

Forrás: Euronews


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.