Így alkalmazhatnak ukrán menekülteket a magyarországi cégek

Egy online adatbázison keresztül egyszerűen és könnyen lehet munkát adni a jelentkezőknek.

A Safe in Hungary weboldalon – a regisztráció után – minden magyarországi vállalat hozzáférhet ahhoz a listához, amely tartalmazza az Ukrajnából hazánkba menekült, munkát kereső emberek adatait. A rendszer természetesen biztonságosan, a személyi adatokra vonatkozó minden jogszabályt betartva működik. A weboldalon eddig 220 vállalat regisztrált, és mintegy 400 menekült már munkába is állhatott a safeinhungary.hu-n működtetett foglalkoztatási adatbázisnak köszönhetően. A Safe in Hungary program összességében több ezer ukrán menekültnek biztosított eddig segítséget: tájékoztatást, ingyenes szállást és utaztatást - írja a Store Insider.

„A Prohuman az ország legnagyobb munkaerőkölcsönző vállalataként már évek óta foglalkoztat Ukrajnából érkező vendégmunkásokat, így van tapasztalatunk ezen a területen. Természetesen a helyzet most merőben más, hiszen az emberek egy háború elől menekülnek hozzánk és nem egy tervezett döntés után, munkavállalás céljából érkeznek hazánkba. Hogy segíteni tudjunk nekik, a háború kitörésekor szinte azonnal létrehoztuk a safeinhungary.hu segélyvonalat és weboldalt, hogy támogatni tudjuk azokat a menekülteket, akik szeretnének munkát vállalni hazánkban. Úgy gondoljuk, hogy közös érdek, hogy ne tábori körülmények között éljenek, hanem lehetőség szerint munkát vállalva, tisztes körülmények között el tudják tartani magukat és családjukat, akár átmenetileg is” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.



Ukrán nyelven segítenek weben, telefonon és személyesen

„Kollégáink minden érdeklődőnek segítenek, regisztráljuk a hozzánk fordulókat online rendszerünkben és igyekszünk minden kérdésre válaszolni. Sok olyan pozícióra várnak ma dolgozókat a vállalatok, ahol a hazánkba érkező ukrán állampolgárok munkába állhatnak, és ezt mára kezdik felismerni a munkáltatók is” – foglalta össze Juhász Csongor a cég ügyvezető igazgatója.

A háború kitörése óta mintegy tízezer ukrán menekült kereste meg a Prohuman valamely információs pontját; 2500 menekült jelezte munkavállalási szándékát a Prohuman munkatársai felé, közülük mintegy 600 fő interjún is részt vett, közel 400 ember pedig már munkába is állt. A vállalat szakemberei azt tapasztalták, hogy sokan hosszú távon is Magyarországon terveznek munkát vállalni, amennyiben erre lehetőség lesz, mások viszont azt tervezik, hogy a háború végeztével visszatérnek hazájukba. Míg a korábbi években többnyire férfiakat toboroztak Ukrajnából a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok, most arányaiban sokkal több nő érkezik hazánkba, de az ő foglalkoztatásukra is van lehetőség; a munkát vállalók és családtagjaik lakhatását állami program segíti elő.


Így alkalmazhatnak menekülteket a vállalatok a safeinhungary weboldalon keresztül

Az érdeklődő munkaadóknak regisztrálniuk kell a www.safeinhungary oldalon és először el kell fogadniuk az adatok kezelésével kapcsolatos szabályokat. Az adatbázis minden vállalat, munkáltató vagy munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó cég számára szabadon és díjmentesen elérhető. A regisztráció után az érdeklődők hozzáférést kapnak a jelentkező munkavállalók adatbázisához és az ott található információk alapján kiválaszthatják a számukra megfelelő jelölteket, akár több jelöltet is csoportba rendezve. Az így kiválasztott személyek az adatbázisban „foglalt” státuszba kerülnek. Ezek után a Prohuman szakemberei felveszik a kapcsolatot a kiválasztott potenciális munkavállalókkal és segítenek számukra felkészülni az interjúra, segítenek a technikai vagy nyelvi nehézségek leküzdésében és akár az interjú helyszínére történő utazásban is. Sikeres interjú és megállapodás esetén a munkáltató felveheti a kiválasztott munkavállalót, vagy megbízhatja ezzel a feladattal az általa preferált munkaerőkölcsönző vállalatot is. Amennyiben az interjú, vagy a szerződéskötés 96 óra elteltével nem jön létre, az online rendszerben korábban bejelölt munkakeresők újra mindenki számára láthatók és újra kiválaszthatóak lesznek. Ezen lépéssel biztosítják azt, hogy a folyamat gyors legyen, a menekült munkakeresők pedig a lehető legnagyobb eséllyel juthassanak munkához.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.